Anno 2003-ban vehettem új autót cégre, klímás kompakt autó volt a cél, akkor 3-4M közti összeget mondott a főnök, h ennyi a keret. 3-ért már volt akkor alap Octavia, meg G Astra, amit ő preferált volna, de én jobbat akartam. Végül egy Corolla 1.4 vvti sedan lett (3.98M volt a listaár, 3.5-ért hoztam el), de versenyben volt a Civic sedan is. Az 5 ajtós az egyetlen Civic, ami sem akkor, sem most nem tetszett(ik), meg üzletiesebb kinézetű kocsit akartam. A Honda amúgy jobban tetszett volna, de két ok miatt nem nyert. Egyrészt az 1.4 az nem volt változó vezérlésű (az 1.6 igen, de az már kívül volt a kereten), másrészt meg nem volt olyan jó a felszereltség. A Corollánál meg akkor emeltek egyet, a korábbi Trend lett az alap, s lényegében minden fontosabb cucc benne volt. Megvannak még az akkori tesztek a kocsikról, meg pár prosi is. :-)
Lényegében igen. Az lett véve melósnak, azzal jártuk az egész országot, azért volt benne annyi km. (300k felett) Szinte csak én vezettem mindig, nagyon ritkán öcsém, de más nem. Aztán megörököltem lényegében papírforma szerint is, de az elejétől az enyémnek számított.
Sokszor visszasírom, hogy jó lenne ha meglenne, de szerencsére a mostani 6gen 1.5-öst nem bántam meg, sőt, úgyhogy hosszú idő óta megnyugodtam végre e tekintetben. (is)
Így van, (még mindig) és ugyanott vagyunk. (már megint)
Van a mondás, hogy mindig lesznek újszülöttek. Ez ennyi.
Én például Hondás szempontból az úgymond "7gen időszakba" születtem bele. Első igazi saját autóm egy 1.4-es lett, ezért mi lett az álom? Naná, hogy EP3. Az EP3 után én sem láttam nagy változást (design-ra megint nagy volt persze) egy 8gen-ben (FN2) nem vágyódtam utána.
Jött az FK2, számomra csak az adott újdonságot, de az meg az ára miatt, plusz a turbós mibenléte miatt tett gondolkodó pályára. (de most már azt is b*szhatom, mert ott is elszálltak az árak)
Mindenkinek egyéni ez, és annyi tényező van mint a szemét. Ennyi, kész-passz.
Persze hogy végig viszi.
De ha már vettél egy 4 gen VT-t az után a 6 gen VTI már elég hervadt lesz sok pénzért, és nem fogod érezni azt a húde nagy lépést előre. Persze ha még sose volt előtte csúcs Hondád akkor a 6 gen VTI lesz az isten...
Szummáznám a lényeget, ha szabad: (persze csak a saját nevemben beszélhetek, de: )
Egyet ne zárj le kérlek, mégpedig azt, hogy képeket teszel fel a verdáról. (és ez minden Honda tulajdonosnak szól egybevéve)
Én személy szerint szinte 100%, hogy sosem fogok egy FL5 birtoklásának közelébe se jutni, de őszintén örülni tudok neki, ha valaki igen és nagy örömmel mentem és tárolom le a róla feltett képeket.
A kérésem csak ennyi lenne, köszönöm!
Előttem is leírták, hogy ezt nem egy autógyártó megcsinálja, hogy ugyanazon technikával végigvisz egy-egy időszakot/korszakot, ez nem Honda sajátosság.
Viszont szerintem teljesen jó, hogy ezt a sorozatot felhoztad, mert ez mutatja, ami viszont a Honda javára írható szerintem, hogy míg a 4-5-6gen is mind egy-egy külön autó egyéniségben, (külső, ha úgy tetszik) addig ezt ugyanúgy elérték szerintem az aktuálisan beszélt sorozatnál. (FK2, FK8, FL5)
Szerintem külsőre teljesen más az akkori és a mostani sorozat is. Jött az FK2, oké. Aztán jött az FK8, teljesen már autó lett, (sokan hasonlítják, de szerintem maximum alapstílusban hasonlítanak, minden másban különböznek) aztán az FL5 meg pláne más lett. (főleg visszafogottabb)
Ugyanúgy régen, 4gen, cirka kockább forma (én imádom) aztán az 5gen, teljesen más design, na pláne a 6gen, egyikhez se hasonlít szerintem. (és ugye folytathatnánk végig napjainkig)
Ezzel szemben vegyél egy Volvot, majdnem megvetted az összeset, vagy VW konszern, nem folytatom.
An accessory that would be nice if it was added to the lineup for the domestic market
1st place: 19-inch forged aluminum wheels (available in the US)
2nd place High-grade speaker (FL5-only product requested!)
3rd place High wall carpet mat (US sale)
4th place Car cover (US sale)
5th Cargo Tray (US on sale)
Bosch ECU egy komplikált szar, IDA Pro-val talán vissza tudnám fejteni, de nincs kedvem megint több 1000USD-ért venni egy programot. Tudod jól, hogy sok dolgot autó nélkül megoldani szinte lehetetlen, de itthon még egyedi programra sincs igény. Hányan kérdezték a Start/Stop kikapcsolást is? Rengetegen, de amikor közöltem, hogy ez némi teszteléssel járna, akkor inkább mindenki kikapcsolja magától. Sima 1.8-as 9G-nél megoldottam kb 2óra alatt, mert haver itt merte hagyni az autót hetekig tesztelni.
Mindenkinek meg van a saját magyarázata rá, ami alapján meghozta a döntését. Ez egyéni.
Ezt nem kell, nem is lehet mindnekinek megérteni. Pont elég, ha az egyén örül a saját meghozott döntésének.
Egyébként meg minden autógyár meg minden más gyár rendszeresen eljátsza ezt a trükköt.
A vevők meg veszik vagy nem.
Ez ilyen.
Na igen.
Ellenben nekem erről az jut eszembe, hogy a Honda már ezt egyszer eljátszotta mégpedig a 4-5-6 gen Civic-nél.
4 gen VT
5 gen VTi
6 gen VTi
Futómű, motor, váltó apró dolgoktól eltekintve ugyanaz. A bódé, a körítés változott. Technikában alig van különbség, a vevő meg megveszi azt ami neki szubjektíven (vagy ahogy az élet hozza) tetszik. Csak szinte ugyanazt a technikát sokkal több pénzért miért nagy buli megvenni?
Nevetni fogsz de az FK2 ECU képes lenne bármire is. Még az FK8-ban megjelent RevMatch táblák is benne vannak csak valahogy nincsenek aktiválva, de mivel az FK2 elég szűk darabszámos, pláne USA-ban nincs ezért senki nem foglalkozik vele. Még Linszter se Pedig tudná a kocsi de senki nem fejtette vissza azt a részt.
Szóval maga az ECU akchitektúra mindent is tudna, de nem éri meg senkinek ezzel foglalkozni....pedig hát igány lenne rá.
Ezt az álláspontot én értem is, és mint írtam, még egyet is értek vele. De ez van. (sajnos)
Azt a Custom módot (mert ugye azt takarja) nem lehet valahogy megoldani a Tiédnél is? Csak kitalálnak rá majd valamit.
Annyit tudok, hogy kikerültél már te dolgokat az FK2-nél is, avagy Normál módban sem olyan lomha a gázreakciód.
(bár tény, hogy ez rohadtul nem ugyanaz mintha lenne egy teljes mértékben egyénire szabható mód a kocsiban)
Ellenben, én eleve abból nézem amit megéltem akkor amikor pl az EK4-ről váltottam az EP3-ra. Na ott a kétszeres ár megérte. 2 milla vs 4 milla. Ég és föld a két autó.
MIkor az EP3 után jött az FK2, na az is akkora lépés volt előre hogy azt kifejezni nem lehet és ott 3x árról beszéltünk már.
Mikor kijött az FK8 akkor arra jutottam, hogy nagyon nem éri meg az a plusz 2-3 milla, ami akkor volt 25-35% ugye, mert annyival nem adott nekem többet. Pedig hetekig gondolkodtam rajta, de nem ért nekem annyit.
Most az Fk8 és FL5 között van kb 20-30% difi és egyszerűen annyival nem jobb, pláne hogy ma az a 20-30% az nem 2-3 milla hanem 6-7 milla.
Egyetlen 1 dolog kéne az FL5-ből az pedig az Individual mode.
Szóval izé...
Végigolvastam az eszmecserét, de csak a Tiédhez szólnék hozzá és nem ellened, de: Én őszintén örülnék a mostani helyzetben, ha igaz lenne, amit itt leírtál, hogy ami 2016-ban (!) 10milla volt, az ma 15-16millió. Hát ez NAGYON nem van így. És tényleg bocs, de kismillió példát lehetne felhozni, hogy ami akkor 10millió volt, most mennyi és jóval-jóval több. (építőipar, ingatlanpiac, élelmiszer árak, stb-stb....)
Ha viszont csak a számokat nézzük, (de ezt reálisan sajnos nem tehetjük amúgy meg) akkor abban egyetértek, hogy annyival nem jobb mint az elődei, hogy két és félszerese legyen az ára az "elődeihez" képest, ez tény.
(De a piac sajnos simán diktál neki egy dupla árat, avagy egy húszast szerintem.
Itt jöttek Hondáék be a képbe, gondoltak egy kb. +20%-os merészet, hogy akkor adjuk még kicsit drágábban, maximum keveset tervezünk gyártani és akkor az adja majd meg (indokolja) ezt a plusz értékét, hogy kevés van az utakon, cirka ritka kiváltság lesz akár egyet birtokolni. Mi lett belőle? A tervezett példányszám többszöröse lett már az elején a megrendelés, nem is tudják teljesíteni, csak nem kevés várakozással. Ezen amúgy szerintem még ők is meglepődtek és kiugrottak a bőrükből, de ha nem és tervezett volt, akkor valamit nagyon tud ott valaki(k)..... A lényeg, hogy durván bejött a számítás, a piac igazolt.
(hozzáteszem sajnos, mert ilyen áron azért nem kevesen még csak gondolni se gondolhatnak rá, nemhogy egyszer birtokolhassanak egyet.... köztük én is erősen. )
De mi ér annyit? Mi a kétszintes sz*ros házunkat, pont az általad említett év közelében vettük 16M-ért. Ma a piac által diktált ára lazán és könnyedén 40-50M között lenne. (ami jónak tűnik hirtelen, csak ha eladod, akkor max. albérletbe mehetsz azután, mert kb. szart se kapsz annyiért már)
Nem folytatom a sort, Te is érted, sőt tudod miről beszélek szerintem.
Japànban nem is lett csak 250.000 yennel dràgàbb, annyi különbség van is szerintem,màr csak azért is mert ott készül. Na mindegy is ,ennyi is és kész ,de arra azért kivàncsi lennék ,hogy mennyivel nyulnak többet ezen az egyes orszàgok kormànyai. Annyit tudok Svàjcban 3500 chf-el több az FL5 co2 adója az FK8 hoz képest. Valószinüleg a következö szàllitmànyra még több lesz ez az adó
Hát most nem tudom pontosan mennyi volt az FL FK8 ára németben (nem a sárga) de olyan 40 ezerre tippelek. Azért a 12 ezer EUR annak a 30%-a. Egyszerűen nincs 30% különbség a két kocsi között...
De azt ne feledd ,hogy az egyik legjobban Magyarorszàgon dràgult ,de nem csak az. Ha én a svàcji példàmat nézem , a 3 éves FK8 eladàsi àràhoz csak pàr havi béremet kellett csak tennem ,hogy megvehessem az FL5-öt. De ha a németek uj FK8-as àrhoz nézem 12.000 euroval lett dràgàbb az se olyan vészes szerintem. Nyilvàn nem is kevés ,de màr azon sem lepödtem volna meg ha nem hoztàk volna Európàba a CTR-t,ugye még erröl is volt szó pàr éve.
Jók beszélsz.Én is igy làtom. Hogy kinek mi ér mennyit,az nagyon egyén függö. Meg én attól is rosszul vagyok ,hogy jönnek sokan azzal ,hogy ennyi pénzért màr màst kell venni.Sosem ezt néztem,hanem azt ,hogy mi tetszik ,mire vàgyok.
HA nekem korlátlan lenne az anyagi lehetőségem, akkor RaptorR-el járnék, s a hibrid Ferrari SF90-el csapatnék, csak hogy a zöld énem is boldog legyen. Ez utóbbinak 6.2 sec.. a 0-200 (!!) :-)
Egyben válaszolok a megelőző jópár hozzászólásra.
20 év Hondázás után egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy a saját megtakarított pénzemet bármi más autóra költsem, mint HONDA. Volt, hogy elcsábultam, de mindig HONDA lett a vége. Most is.
Nem vagyok racionális autóvásárló, sosem voltam az, és nem is akarok annak látszani.
A HONDA nekem a szenvedélyem - erre költöm a pénzemet, ez okoz boldogságot.
Egy paraméterben jobb minden más autónál - ez egy FL5 HONDA CTR. Ez nekem mindennél többet ér. Ráadásul van 4 teljes méretű ülése. A számok (KW, NM, hengerek száma, 0-100, 1/4 m, köridők) es automata váltós autók nem érdekelnek.
A CTR mindig 50%-kal volt drágább, mint egy jól felszerelt nem alapmotoros Civic.
5M vs 7,5 2002 körül
6M vs 9M - 2007-09 körül
7M vs 10,5 M - 2015 körül
8M vs 12M - 2018
16M vs 24M - 2023
Nem néztem pontosan utána az áraknak, de valszeg nem állnak messze a valóságtól, mert pont az a +50 % sosem adta ki nekem sem eddig. A CTR pont emiatt a +50% miatt mindig elérhetetlen messzeségnek tűnt.
Mit tehet az ember fia, ha egyszer az életében új CTR-t akar venni 2023-ban? Eldönti, hogy kifizeti vagy nem.
Tehát az, hogy megér annyit vagy nem az kizárólag egyéni döntés.
Aki 4M-ért keres autót, annak valszeg a 8M-10M Ft-os autó nem sem ér annyit, de ő a 4M Ft-os autójával is boldog lehet és megoldja vele a mobilitási igyényét, talán még élvezi is. Ez egyéni döntés, mint ahogy a választott szín is.
Igen, jó színben kell üj autót venni.
Nekem piros volt az S2000 és az FN2 is az. Az új CTR-t is pirosban akartam. Más színben nem vettem volna. Nekem ez tetszik és nagyon örülök, hogy pont sikerült rácsapni egy pirosra itthon.
Ez kizárólag az anyagi lehetőségeimtől függ. Ha korlátlan lenne, akkor minden type-R-ből ami létezett lenne itthon egy szép fehér, és csak nézegetném.
Jelenleg a 10 misi is sok, mert nem autóra van a pénzem. Ami most van, az tökéletesen megfelel.
De nem is kell egyáltalán belőlem kiindulni.Azt próbáltam leírni, h én tökéletesen megértem, aki megveszi ezt az autót.
De különben minden autó annyit ér, amennyiért megveszik. És annak mindig oka van. Meg kell nézni a használt autókat, egyetlen autó sem lesz véletlenül drágább, mint a többi, és egy sem, ami olcsóbb mint a többi. A piac áraz, és ezt okkal teszi.
Nem (csak) azt mondom, h nagyon felment az ára, hanem azt, hogy jobban felment, mint a többié. És igen, a Porke az egyik legjobb kocsi, ráadásul még tartós is. Nem mondasz olyan paramétert, amiben jobb a Civic. Ami amúgy nagyon jó, csak a többi hot hatch-hez hasonlítva.
Mindig is szerettem a Hondát, 4 motorom is volt ezzel az emblémával, de nem vagyok elvakult fanatikus. De ha már.. neked mi lenne az az ár, amire már azt mondanád, h túlzás a Type-R-ért?
Nagyon oda vagy a porschéért, mindig ezzel példálózol. Engem meg nem vonz. Elfogadnám, és imádnám ha kapnék tőled egyet, de itt a fórumtól eltekintve még egy képet sem lapoztam érte a neten életemben sem.
A hondás buzulásunkat te sosem fogod megérteni, neked tök mindegy, h mibe ülsz, ár-érték arányban jó legyen, azt kész. Szerintem ha nem lenne ilyen jó itt a társaság a fórumon, alapból be sem néznél ide.
Elég sokunkat más fából faragtak itt. Azért látod, sokan megtehetnék itt, h bármi mást vásároljanak maguknak(akár poschét is) , mégis mindig a Hondánál kötnek ki. Ez valahol racionális, valahol érzelmi döntés is.És nem kell megmagyaráznia, h miért a 25 milliós CTR-t vette pl. a BMW meg minden más szarság helyett, ezt itt sztem mindenki érti. És örül a másik sikerének.
Az ár-érték arány 1-2 éve nagyon felborult. Ezt senki sem láthatta, h chiphiány, alapanyaghiány, meg minden más befolyásoló tényező miatt így elszabadulnak az árak. De nem kell ehhez a CTR-t nézni, én 7 körül vettem a civicet 3 éve, most meg 13 misi. Az sem normális. De ha a többi autóhoz hasonlítom, akkor viszont a 13 is jó ár. Egy szaros kotla golf síma 150 lovas motorral (mild hybrid) 12 misi.....
Különben a legjobb autóbiznisz a 3 éves használtban volt, néhány tízezer km-rel szinte tök újonnan 1/3-al olcsóbban lehetett mindig autót, mint újonnan. De ma már ez sincs, mert borult minden, drágább a 3 éves, mint újkorában. Bár az újak árához nézve valahol most is ott tart, csak nagyon elszálltak.
De ez azért feltűnő, mert nagy értékű autóról van szó.
Azon nem töprengesz, h egy kúrva sajt hogyan kerülhet 3* annyiba, mint 1-2 éve? Az sem reális, meg az ár-érték aránytól kúrvára messze van. Mégis megveszed, mert az egyszerre nem olyan nagy tétel.....
Az a 9 milliós Top Performance egy soha vissza térő alkalom volt és azóta sem sikerült olyan jó árban kocsit vennem A gyárba beragat darab volt ami úgy volt hogy le sem gyártják, mert már a FL-re készültek. Aztán mégiscsak kijött . De már ezeknek is durván felment az ára, könnyített kagyló alcantara ülésekkel, Penoráma tető, Performance csomag, 4 pontos öv előkészítés, nagyobb fék, fastback stb és máris 18 millió körül van.
Hát nem tudom. 2016-ban 10 milla az annyi mint ma 15-16 milla. Az nekem nagyon nem egyenlő 25 millával.
Szerintem nagyon nem ér 25-26 millát egy FL5. Ennyivel nem jobb mint egy FK2/8.
Nekem akkor az a 9 mill sokkal többnek tűnt mint most a 24. A màsik meg az ,hogy règebben egy hasznàltautòt 2-3 èvesen file àron adtad el ,az ùj àràhoz kèpest,most meg nem Bustamante a 3 èves fk8-on.
Én az ár/érték arányról beszéltem. Májki az első I30N-jét olyan 10 misi körül vette, ahogy grego is a 9gent, az értelmes ár. 24-25M már nagyon nem egy hasonlóért, az egy alap Boxster ára (vagy Cayman, kinek mi a pref), s nagyon nem egy liga a kettő.
Senki sem normális, aki 20-30 milliókért autót vesz.Tök felesleges dolog.
De én is rögtön elherdálnám rá, ha lenne rá felesleges keretem. Én sem vagyok normális.
A nők a táskákért meg a cipőkért vannak oda, a férfiak meg az autókért. És ez így van rendjén!