Megmondom őszintén hogy ragaszkodnék a gyári dolgokhoz, habár magát a fűtőszálat lehet célszerű újba megvenni legyen az más gyár által kiadott termék vagy akár gyári (nyilván itt a pénzügyi része kérdőjeles) de kapcsolókba, kábelezésbe gyárival megegyező minőségűt szeretnék. Felújítás alatt állok és az utólagosan beszerelt központi távirányítós nyitogató kábelezésétől is hánynom kell, azt még most állok neki feltérképezni kábelezési rajz alapján hogy milyen színű kábel honnan hova ment amikbe bele lett nyúlva. Illetve megpróbálom a 20 éves gyári esetlegesen új vagy alig használt távköpőt beszerezni (ami megint érdekes mutatvány lesz)
8gen 5d ufó civic executive fűthető üléssekkel tudok szolgálni ...ha azzal tudsz valamit kezdeni.
"Makulamentes" és még kapcsolók is vannak hozzá... Írj egy privit ha látsz benne fantáziát!
KA9-hez próbáltam keresni jobb elsőt, nem sikerült (csak fűteni tudnak). Fűtő/szellőző KB1 ülést nem kerestem, de a crx bontóban nemrégen bontottak egyet...kérdezz rájuk.
Én 0W-30-at használok, de nem is ez a lényeg, mert nem vagyok szaki. Az viszont tapasztalat, hogy a Castrol-ból ugyanilyen viszkozitású olajból picit csipegetett, nem volt semmi dráma, de 3-4 deci eltűnt egy év és 7-8000 km alatt, Motul-ból egy csepp sem fogyott, ugyanekkora futás mellett. Városban nem nagyon használom, arra tartunk egy Smartot, ez mind autópálya és országút.
Próbáltam visszaolvasni itt a fórumban, de nem találtam bejegyzést motorolajjal kapcsolatban. Szóval a kérdés, hogy KB1 Legendbe milyen motorolajat használtok? Az amcsi manual 0W-20-at ír, a magyar nyelvű 0W-30-tól 5W-40-ig, az olajos topikban szintén hasonló ajánlás van, a Castrol és a Motul oldalán is más-más viszkozitású olajat dob ki a kereső.
Köszönöm a tippet, ha esetleg elakadnánk valamiben, elkérem az elérhetőségét az embernek, Pécs nagyon kiesik a körzetünkből. Egyelőre egy vásárlás utáni alapszervizt kell csak az autón elvégezni, azaz vezérlés- és váltóolaj cserét, a többit idehaza meg tudjuk csinálni (olajcsere, fagyálló csere, meg ilyen apróságok).
Pécsen van egy srác, aki az én Legend-eimet szervizeli. KB1-ből eddig folyamatosan 4-5 db-ot szervizelt, ahogy hullanak ki a hivatalos oldalról, úgy egyre kevesebbet, de azt gondolom, hogy nagyon otthon van benne. Sőt, meglepő módon a KA9 is nagyon megy neki, pedig abból sokkal kevesebb van már....
Nincs ilyen az országban. A márkaszervízben se láttak sokat. Én speciel Tóth Imihez hordom, mint minden autómat. Ő legalább nem köntörfalaz, csukott szemmel szétszed és összerak bármit ami Honda, csak Legendet nem látott túl sokat. Manual-ja, szoftvere van hozzá, de tapasztalata nincs. És ha valaki az ellenkezőjét állítja, az hazudik Summa summarum, ha bármi gebasz van akkor maradnak az amerikai fórumok tapasztalatnak, és aztán a lakóhelyedhez közeli Honda mágusok vagy megcsinálják, vagy nem.
Tudtok nekem ajánlani olyan szervizt ahol kenik-vágják a KB1-es Legend minden porcikáját? Elsősorban itt nem hivatalos Honda márkaszervizre gondolok, hanem olyan szakemberre/szervizre, akinek hosszú évek alatt összegyűlt tapasztalata van a Hondákban, és azon belül jól ismeri a Legendeket. Pl olyasmi szervizt keresek, mint Mazda esetén Mazda Mester, vagy a Nippon Autó aki a Mitsubishikben van otthon.
Üdv! Hátsó futómű kérdés. A gömbfejet ki tudom cserélni, ez nem gondd. A szilentekkel viszont bajban vagyok. Hol lehetne beszerezni az összeset? Sajna az egész hátsó futómű kuka. Szerencsére a a csapágyak jók.
Előírás szerint 60e km a csereperiódus. Igen, csak a fele jön ki egyszerre, így az előírás szerint 1000 km-rel később egy újabb csere. Én mondjuk 15e km-ként cserélek, de olyankor csak egy kör...azóta minden leeresztésnél olyan színnel jön ki az ATF-Z1, mint amilyennel bement...
Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni váltóolaj cseréhez, milyen olajat érdemes venni és hogyan működik a cseréje? Igaz hogy egyszerre csak 3.5 litert lehet lecserélni? 2001 es évjáratú KA9.
Nekem be lett rakva annak idején a KA9-be (2002-és) egy oda való, de nem gyári. Azóta is hibátlan.
Apropó lambda szonda...a KB1-nél kb 2 év után, most másodszor jelzett gyenge katalizátor teljesítmény hibakódot. Törölve lett, működik tovább. Rákérdeztem, utángyártott nincs, gyári 300e körül...bontott sincs...már "várom" a cserét...
Vezérlést cseréltél már rajta? Gyári Gates vezszíjam van hozzá. 12ezerbe oda adnám. Anno az enyémhez csak megvettem, de végül eladásig nem cserélődött le. C32A2
Sziasztok, van valakinek tapasztalata ka9 3.5 lambdaszonda problémáról? Csak a gyárival működik? Mert már 2 féle utángyártottat is kiprobáltunk de nem működik.
Sziasztok!
Sikerült vennem egy 1991 es Legendet (át)! nagy álom volt ez ami most beteljesült!
Kicsit gatya kicsit szakadt, de korántsem rossz. lenne pár kérdésem:
a vízhűtő tetején lévő gumicsövet szeretném cserélni mer eléggé odavan, de nem találok esetleg link? vagy cikkszámot mondanátok? nagyon hálás lennék.Ami még hiányzik az a lámpamosó spricnije meg az elektromos antenna. így első körben ennyi lenne a kérdéshalom. természetesen teljes felújítás lesz a kocsin. Fék futómű kormányzás klíma vezérlés telifény meg minden.folyamatosan rongálok majd itt mindenkit képekkel és tuti , hogy rengeteg kérdésem is lesz.
Köszönettel: István
Igen a meglepetés itt az, hogy megkérdezték hol fogom megvenni mert szólnak nekik, hogy most már rendelhető. És ezt az árat amit írtam, hogy a fele azt egy másik helyről mondták akit meg sem említettem nekik.
Most még arra lennék kíváncsi a debreceni Honda mennyit mondana rá.
Ahogy írtam is, eddig is rendelhető volt. Azért rendelhető, mert EU-ban nem volt készleten (Ausztria és Belgium, ami játszik ilyenkor). Ilyenkor másik központból jön az áru és ezért kell rendelni. Ahogy írtam 2-3 hét. Persze a hivatalos ár továbbra is 63 fog maradni, Neked meg annyiért annyi, amennyi, hogy tulajdonképpen fogd be a szád... , azaz, ha egy másik halandó menne egy másik kereskedésbe, attól még full áron kapná.
Én biztos vagyok benne, hogy valamennyire követik itthon a Honda-s fórumokat is, nekik ez pl most jó reklám...
Köszi. Én meg írtam a hondának tegnap reggel.
Ez egyébként a debreceni Honda szalon volt, de azért rákérdeztem még máshol is. Sőt a csepeli bontó sem tudott adni sem bontva sem újat. Elméletileg az ára 50.000 ft körül volt de az európai Hondánál sem volt ilyen cucc. Mivel kis hazánkba Bécsből érkeznek a Honda cuccok egyébként. A válasz az volt, hogy Európába nincs. Sajnos ilyenbe fut az ember. Minden esetre a dolog megoldódott mégpedig úgy, hogy írtam egy reklamáló levelet a Honda Hungary nak. Mivel vannak alkatrész utánpótlási kötelezettségei minimum 10 évig de autónál ez szerintem alapból 20. Törvényre is hivatkoztam illetve írtam neki, hogy nem egy Kínai lomot vettem, hanem egy Hondát stb. Kértem tőlük egy nyilatkozatot, hogy adják már írásba nekem, hogy nincs ilyen alkatrész és akkor futok benne egy kört. Erre 4 óra múlva hívtak telefonon, hogy most már rendelhető az alkatrész más kontinensről. Rákérdeztem az árára és ki hinné fele annyiba fog kerülni. Jelen állás szerint azt az alkatrészt ha ma megrendelem leghamarabb 10.15 re tudják hozni.
Sikernek könyveltem el a levelet,csak azt nem értem, hogy ez miért nem alap? Miért kel ilyen dologért a törvényre hivatkozni?
Ha nem írok nekik akkor úgy vannak vele, hogy majd beszerzem ahonnan akarom.
Ez a debreceni Honda szalon volt, de azért rákérdeztem még máshol is. Sőt a csepeli bontó sem tudott adni sem bontva sem újat. Elméletileg az ára 50.000 ft körül volt de az európai Hondánál sem volt ilyen cucc. Mivel kis hazánkba Bécsből érkeznek a Honda cuccok egyébként. A válasz az volt, hogy Európába nincs. Sajnos ilyenbe fut az ember. Minden esetre a dolog megoldódott mégpedig úgy, hogy írtam egy reklamáló levelet a Honda Hungary nak. Mivel vannak alkatrész utánpótlási kötelezettségei minimum 10 évig de autónál ez szerintem alapból 20. Törvényre is hivatkoztam illetve írtam neki, hogy nem egy Kínai lomot vettem, hanem egy Hondát stb. Kértem tőlük egy nyilatkozatot, hogy adják már írásba nekem, hogy nincs ilyen alkatrész és akkor futok benne egy kört. Erre 4 óra múlva hívtak telefonon, hogy most már rendelhető az alkatrész más kontinensről. Rákérdeztem az árára és ki hinné fele annyiba fog kerülni. Jelen állás szerint azt az alkatrészt ha ma megrendelem leghamarabb 10.15 re tudják hozni.
Sikernek könyveltem el a levelet,csak azt nem értem, hogy ez miért nem alap? Miért kel ilyen dologért a törvényre hivatkozni?
Ha nem írok nekik akkor úgy vannak vele, hogy majd beszerzem ahonnan akarom.
Bementem Pécsre a SteBa-ba. Megnézettem. Európában nincsen készleten. Meg kell rendelni és ha kicsit sürgetve van, akkor 2-3 héten belül kézbe fogható...63e Ft-ért.
Szóval meg lehet rendelni mindenhol, max ahol kérdezted, ott nem akarták megrendelni...
Igazából nem értem. Hogy a pics@ba fordulhat elő, hogy nem tudnak rendelni? Nincs ilyen a magyar EPC-ben?
Így látatlanban arra gondolok, hogy a mókusnak nincs jogosultsága ilyet rendelni, mert mondjuk valami banális hiba miatt úgy van paraméterezve a program, hogy Magyarországon nem árulták.
Gyakorlatban sem tudnak. Az enyém is 2006 os forgalomba helyezés, de 2007 es a vázszáma. Egyébként egyforma. Fogok írni a honda hungary-nak, hogy ezt hogy képzelik? azt hiszem jogszabályban 20 év van az alkatrész utánpótlásra de legalább 10 év még egy porszívóhoz is nem mármint ami nem kínai. Ez meg egy felső kategóriás autó a Hondától és nincs egyébként kb 60.000 ft de nincs cikkszáma:72650-sja-j02.
Most talán bontva lesz egy ami elég ratyi állapotban van és a kettőből próbálnak egyet csinálni. ha nem megy akkor amcsi piac Acura RL. Kíváncsi vagyok mint ír a levelemre a Honda Magyarország. Még az is lehet, hogy a megfelelő helyen idítok egy panaszt.
Egyébként a Te 2006-os Legended elkelt? Vagy a feleséged használja?
2007-es legendhez keresek bal hátsó ajtóba zárszerkezetet. Elméletileg gyárit sem tudnak nekem rendelni a Hondában. Van valakinek külföldi Honda bontós kapcsolata? Címe? Elérhetősége?
Hát Magyarország rejtett kincsei!
Nem igen akarták eladni eddig, mert volt mellette még két autójuk amit használhattak, de most hogy kidölt a családi igás paci így 4 gyerek mellé kicsit rumlis a Legendás közlekedés