Vagyis fel kell készíteni, hogy sokat fogyaszt cserébe nem megy az erejéhez képest. Viszont legalább nem lehet vele megállni. Ja és esetleg kiesik belőle a váltó.
Ki ne venne így Legendet?!
De azt is tegyük hozzá, hogy bár én soha nem birtokoltam csak volt szerencsém néhányat vezetni és elismerem, hogy egy ritka jó formájú autó, sőt ennek a kaszninak pont jót tett az idő; akkor semmilyen volt, most meg feltűnő a forgalomban. A hajtása brilliáns, észrevétlenül teszi a dolgát, a beltér formavilága szerintem igan fasza. A villanykütyük okosan működnek, a rugózása patent.
Ha kapott volna egy számomra kielégítőbb motort simán vettem volna magamnak is, sőt a 3.7-essel álltítólag jobban mozog mint a 3.5-ös, szóval még nincs lefutva a dolog...
Fel kell készülni, hogy ez egy Legend. Teljesen más felfogással kell közelíteni hozzá, mint pl egy hasonló kategóriás német valamihez, még a Lex is teljesen más.
Én nagyon szeretem. Eléggé nagy belül, de inkább elöl. Sokat eszik (nehezen hozható vele a 10 alatti, de könnyen a 20 feletti...persze a nagy átlag olyan 12 körül be tud állni). Az összkerék tényleg nagyon jó benne. Alkatrész van ami meglepően olcsó, sok van ami meg eléggé drága, bontóban nem sok van belőle.
Viszonylag lomha, mert túl hosszú az első kettő fokozat (egy 300 Le-s autóhoz viszonyítva).
Szerintem az országban én vagyok az egyetlen, akinek váltócsere volt...de benne lehet a pakliban. Szereti enni az olajat, olyan 1 l /15.000 km (ha nem megfelelő olaj kerül bele, akkor ez lehet 3 is).
Hondásan gyengék alatta a fékek, nem rossz, de könnyen elmelegszik.
(alapvetően most inkább rosszakat írtam, a többi jó )
Szerintem egy ilyen autót teljesen szubjektív döntés alapján vesz az ember. Itthon nem menő a Legend, szóval inkább szerelem autó.
Sziasztok! Elgondolkodtam,hogy a következő "lépcső" egy 4-gen (KB1?) Legend lesz. Volt már 1 gen Jazz, 5-gen Civic, 4-gen és, 6-gen Accord, most pedig 8-gen Civic.
Így "öreg" fejjel már vágynék valami fotelos ,csendes, cirkálóra. Sokat pályázom, többek közt ezért is gondolkodom a Legenden.
Szóval pro és kontra érdekelne a véleményetek, elsősorban a jelenlegi tulajoké. Próbálok keresgélni, de kevés a hasznos infó. Lehet rossz helyen keresem?!.
Minden autón (ha van hely mindkét oldalon) a bal kormányos verzióknak bal, a jobbkormányosoknak meg jobb oldalon van ködzárófény. A KA9-en levettem a komplett lámpát a jobb oldalon. A ködzárófény izzó menet is megvolt benne, csak le volt zárva. Kifúrtuk, mindkét oldalra dupla izzószálas izzókat raktunk. Így a hátsó világítás mind a 4 helyen volt, fékezésnél a kettő szélső, ködzáró bekapcsolásakor meg a kettő belső világított.
...de vissza a KB1-hez. Ha veszel hozzá jobbkormányos ködzárófényt, akkor kicseréled a vaklámpával, bekötöd a másikhoz és lesz mindkét oldalon...én nem csináltam, mert olyan formában nincs értelme, mint a KA9-nél...főleg, hogy jellemzően nem használok ködlámpát, se elöl, se hátul.
Nem. De anno kb fél éve beszéltem a kereskedéssel ők mondták. Szerintem, ha érdekel menj oda személyesen és mond azt h 3 milla kp aztan max menj el 3.5 ig. Szerintem tuti odaadja annyiért. Természetesen csak ha jó a gép. Annyit tuti ér. A bagó szagot meg ki lehet űzni bőrápolóval és kárpitszagtalanítóval.Szerintem jobban jarnál vele mint egy koreaival. Nem azért de a Honda az csak Honda.
Felkerült megint a hahu-ra a KB2-es, igaz most épp nem dohányzó verzióban, pedig lehetetlen volt bele ülni a bagó szag miatt (kicsit épp átverés szagú a dolog). Én akár el is hoztam volna, persze nem annyiért, mert kb 1 hónap és egy halom pénz, ameddig kiszednék belőle a lehető legtöbb bűzt, illetve, ha a Lex-et beszámították volna...de már tovább léptem. Valami sokkal újabb vasat akarok.
Én nem akartam ültetni mert nem szeretem. Valamint szerintem a 18 as felni 245 /45 gumival pont jó. Valamint néha nagyon fúleltem beér-e az alja vagy az orra. Csak majdnem 5 méter. Igaz az orra csalós mert egyébként elég magas padka is aláfér. Na mind1 kinek hogy de biztos komfortosabb gyárilag.
Nem akarom ide-oda kötni, inkább csak leírom. AceCombine tőlem vette az ültető szettet. Nekem nem vold gond sosem a leérésekkel, köszönhetően, hogy gumi választásoknál mindig egy mérettel feljebb mentem. Ezért van nyári kerék esetében 245/40r20, télinél meg 235/45r19. #13675 –_Peet_ hsz. Ott a vas még ebben az állapotban. Kerék teteje épp eltűnik az ív alatt, pedig csak 30-35 mm az ültetés. Ha ültetés nélkül egy mérettel nagyobb a szett, lazán kitölti az űrt és marad a gyári rugózás is. A rugózás nagyobb kereszt "bukkanó"-kon kivűl így vállalható volt, persze a gyáritól messze. A kanyar stabilitás nagyságrendekkel jobb volt. Kerék dőlés észrevehetetlen, mert kettős keresztlengőkaros elől, több lengőkaros hátul, így viszonylag keveset mozdul befelé az ültetéssel. ET42-vel sehol sem ér bele a gumi. Fontos, hogy 5x120-as (BMW) és nem 5x114,3. Érdekes módon a Lex LS is 5x120. Ne kérdezze senki, hogy miért. Jött a baba, így vissza lett állítva. USB-ről minek bele zene? 6CD full mp3-mal...kell több? Úgy sem a világ közepe a hifi benne. Persze nem rossz, sőt, de a Lex-től igen messze van, sajnos. Manuál módban iszonyat késik. Felváltásnál előre kell gondolkodni, mert nem akkor kell váltani, amikor szeretnéd, hanem előtte. Ha akkor váltasz, amikor szeretnéd, akkor mire váltana már ledadog.
Most úgy tűnik, hogy lehúzom...pedig imádom. Lex-t árulom, helyette keresek még egy KB1-et épp.
Hali!
Be tudod kötni, csak azzal kell számolnod, hogy előtte állítsd be a hangzást és a rádiókat, mert ha bekötötted utána már a képernyőn az audio részt nem fogod látni.
Meg lehet szokni nálam is működik.
azt már megszoktam az accordnál is hogy nem lehet vele sok helyen parkolni,azon még volt egy toldat is pluszba.minden hondám ilyen volt.Dobjál már fel egy előtte utána képet.léccci
naaaa hogy pörög már a topic.. ültetném,de csak minimálisan...nem porig.. a sárvédő és a kerék közötti űrt szeretném csökkenteni..nézd meg a hahun Acecombine exét,ne mond hogy nem szebb ültetve...bár mindenkinek más...na majd rágódok még rajta,mert a komfortot nem igazán szeretném feladni.
Simán csak jól néz ki. Ég és föld volt látványra leengedve. Mindenki bámulja, hogy mi ez a lapos, széles, négyajtós tepsi. Ilyet már nemigen kapni manapság... Egyébiránt minden szavaddal egyetértek, minden más SZ.A.R.
Egyébként nekem nem volt felniproblémám, meg a felakadások sem normál autózás közben jelentettek gondot. Inkább fekvőrendőr, mélygarázs, magas padkánál merőleges parkolásnál. Qrvára utáltam, hogy volt egy-két utca/fekvőrendőr, ami behajtani tilossá vált
Legendet ültetni? Hát nóóóórmááális? Szerintem ez a kocsi úgy jó ahogy van, főleg hogy figyelembe vesszük a magyar utak minőségét. Már a 19-es felni is necces, hiszen az autópályák többsége is gyászos állapotú... Amúgy is elég alacsonyan van a bódé, egyszer kimentünk egy nagyon lájtos murvás útra egy kilátóhoz, és már leért az eleje. Télen ha meg elkapsz egy kivilágítatlan kátyút, akkor K.O. a drága felninek. Én próbáltam gyári futóművel és a gyári 17-es kerekekkel a Mátrában a gépet, átraktam manuál módba a váltót és ami a csövön kifér. (A fogyasztása meredeken ment felfelé a tengerszint feletti magassággal együtt ) Meglepően stabilan vette a kanyarokat ez a nagy bálna, ennél többre szerintem nincs szüksége ennek az autónak. Nem is erre találták ki ezt a kocsit hogy kanyarokat vadásszon az ember, hanem hogy nagy sebességgel, nagy távolságokat leküzdjön az ember vele a legnagyobb kényelemben és biztonságban. A nagy sebességű kanyarokat is elég jól fekszi, még azt mondom hogy a gyári 18-as felni belefér, de a magyar utakra full felesleges ennél több. De azért kíváncsi lennék hogy mi a poén az ültetett futóműben és a bazi nagy kerékben.
Néztem én is a hirdetését az autónak, nagyon jól nézett ki a képeken valóban!
Nekem nem volt gondom a kerékdőléssel. Legendnél azért más a helyzet szerintem, mert eleve gyárilag is már-már méltatlanul feszes a futómű, amit a rövidebb rugóút és a jóval nagyobb tömeg (4-500 kilóval több, mint az Accord) tovább keményít.
A mostani autómon 20-as felni van gyárilag, a Legenden 19-es volt és ég és föld a különbség. Semmivel sem lassabb a kanyarban, de közben mégsem dübög, ráz, szépen kirugóz mindent. És ez úgy érzem nem a Legend hibája. Szóval azt akarom kihozni belőle, hogy ha ültetsz is, nagyon megfontolandó a gátló cseréje is...
ezt megnéztem és beleszerettem..Nekem ez a bézs belső...ááá,nagyon bejön..az exed lett volna a második,de nincs is fent több,de nem értünk el odáig.
ültetés:eddig minden hondám ültetve volt,a vti, ahogy írod,főleg így öreg fejjel majd hogy használhatatlan volt...de akkor az kellett .viszont az accordok volt 3-isnem volt annyira szörnyű..főleg a hétgen.és sokkal csinosabb..
kerékdőlés?neked dőlt befelé ültetés után?azt viszont már nem szeretném...a 7gen folyamatosan ette a gumit megvettem bele mindenféle állítható csodát..de még úgyse lett az igazi...
Az egyszerűség kedvéért lehet hogy mégis érdemes lett volna megnézned az exemet, az 1. Le van ültetve, 2. Van benne Bluetooth kütyü is
Az ültetést egyébiránt nem igazán ajánlom. Csak azért maradt, mert qrva jól néz ki, de igazából a leglehetetlenebb helyen is leér lépten nyomon, a komfortja meg a vti civic-el van versenyben. Így az utódból nézve siralmas lett a rugózás.
A GROM interface a legszofisztikáltabb megoldás a zenelejátszásra, én azt rendeltem meg, de nézz utána acurazine-en az olcsóbb lehetőségeknek.
Még egy...ahhoz aki már ültette..a hátsó kerékdőlés ugyanolyan mint a 7 gen accordnál?ha ültetem a kerék dőlni fog befelé?vagy mint a 6gen...nem változik??
Hali Srácok!gyorsan lenne is kérdésem...kb1be a rádió hátuljába bele lehet kötni a yatourt?mint a 7gen accorba?vagy valahogy le lehet játszani usb ről zenét?
Egy kicsit túl tolták a felszereltséget, annyi nincsen egy Legend-ben, de ha közben elmenne a Lex, akkor elmennék és megvenném
Addig nem akarok venni, nem akarok ismét úgy állni, hogy három autó van itthon...
Köszönöm a válaszod.
Nem kell, hogy táncterem legyen, csak férjen el normálisan két ember hátul.(160 és 170cm)
A fogyasztás visszatart valóban, mert "csak" munkába járnék vele.(sok örömöm nincs az M0-ban.)
Ezen pont azért akadt meg a szemem, mert olcsó és gázos. Volt gázos autóm, én egy kicsit másképp látom. Soha nem sajnáltam minőségi alkatrészre vagy jó szerelőre a pénzt, de ha elégetett benzinen spórolhatok úgy, hogy minimálisan kell tennem érte, akkor megteszem.(gyakrabban tankoltam a kis tartály miatt)
Lehet igazad van, nem az én autóm, megfontolom. Másik opció, amiben szintén adhatnál nekem tanácsot te is, a GS450h.
3x ennyi, de újabb, biztonságosabb, városban is vállalható.
A Legend-ek sosem voltak a hátsó hely bőségéről híresek. Pl egy Superb hátul egy táncterem a KA9-hez képest. 180 vagyok normálisan beállított üléssel (nem fekvő) magam mögött épp, hogy elfértem. Az M0-on olyan 12 körüli átlaggal számolhatsz...ha meg dugó van, akkor bármennyivel.
Ha veszel egyet "olcsón, akkor költened is kell rá, ha egy "patikát" akarsz, akkor meg nagyon nem lesz olcsó. Az enyém 1,4-ért ment el, az sem volt tökéletes...ahogy hallottam az új tulajdonos költött is rá még (igaz, szerintem "kicsit" lehúzták vele...sokan nem értenek, vagy nem akarnak hozzá érteni, így kevés az aki szereli, sokat is kérhet érte.
Visszatérve a link-re. Ha már LPG-s, akkor érdemes nagy ívbe kerülni...ha valaki vesz magának egy 3,5-ös, automata, 5m hosszú vasat, az ne a fogyasztással kezdje (annak idején, aki felhívott a hirdetés miatt és a fogyasztással kezdte, annak rögtön mondtam, hogy nem az ő autója). Szóval, ha ezen spórolt a tulajdnosa, akkor még mennyi mindenen spórolhatott? Ez egy költői kérdés volt, mert szerintem mindenen (biztos, hogy nem ATF-Z1 váltóolajat kapott, és nem megfelelő időnként, biztos nem minőségi olajat a motorba, biztos, hogy nem gyári vezérlést (egyáltalán mikor cserélte...szerintem rögtön cserélni is kellene, cirka 150-200-ért). Átírás, miegymás és már 1,5 felett tartasz...és még be sem indítottad. Szóval, ha sok pénz kell egy játszós autóra, akkor sok pénzed kell, hogy legyen a kívánalmaidnak megfelelő autóra.
Nem lebeszélni akarlak, mert a KA9 a szerelmem, de nem biztos, hogy a Legend neked megfelel.