Itt a 17-ben jobban figyelek és szoktam köszönni mindenkinek, azután vagy visszaköszön, vagy nem. Kerületen kívül, meg ha pont úgy találkozunk, akkor villogok, integetek.
Most így hogy mondod, tényleg elnyomhatta a fényszóró az indexet.
Köszi a gép nevében, a kék tényleg nagyon bejövős szín. A segge az valóban hagy kivetnivalót ezzel egyetértünk, de tény és való keveset megyek magam mögött, így elvonatkoztatok tőle Ja meg a vasalódeszka kompenzál.
Azt eskü nem láttam, pedig ugye nézegettem hátra, de nem egyfolytában, (bölcsebb előre többet nézni vezetés közben ) meg azok a LED lámpák igencsak hangsúlyosak, főleg egy alacsonyabb autóból, mint a kis 6gen, így azok fénye szerintem elnyomhatta az indexeket.
De a lényeg, hogy fasza a gép és a kék ez egyik szín, aminél valahogy meg tudom bocsátani azt a segget és hátsó lámpákat is. (meg az SE sárgája, annál ugyanez )
De ez csak az én nyomorom , simán lesz*pnám magam, ha lenne egy FK8-am, szóval még számomra is irreleváns lényegében.
(hazafelé jöttem a 17. kerben, (Keresztúri út) amikor megjelent mögöttem a Kékség , aztán mielőtt ő balra, én meg tovább egyenesen, (Pesti út) küldtem neki egy Csá-t meg egy -ot )
Volt már itt fent a verdáról kép, de most meg nem mondom kié pontosan^^
Compared to the Integra Type S and the new Civic Type R, it seems that there is no front chamber, the exhaust valve control is different, and it becomes "always open" depending on the mode...
Ez más gyártóknál is így van sajnos, és nem a VW vagy Opel szintűre gondolok . Audinál nemrég futottam bele egy hátsó lökhárító problémába. Többször kellett újrakezdeni mert annyira elütött a kocsi színétől, hogy nem voltam hajlandó átvenni.
Szerintem azért, mert nem ők fényeznek. (vagy ha mégis, akkor tényleg össze-vissza)
De amikor az újonnan kihozott EP1 Civic-re 2001-ben megrendeltük a hátsó szárnyat, akkor a Szallerbeck elmondása szerint az fényezetlenül érkezett és nálunk lett valahol lefényezve, (akkor még nem volt hátul fényező/karosszéria műhelyük) utána került az autóra csak.
(Feketénél persze nem annyira feltűnő vagy számított, de egy CW igencsak kényes szín...)
Össze-vissza fényeznek Hondánál...
Ha ma rendelsz gyári lököst vagy bármilyen gyárilag NH0 színre fújt műanyag elemet, mind más fajta fehér lesz...és mind NH0...
Nekem volt 7gen CTR (EP3) ami CW-re volt fényezve. Amikor itthon néztem, nagyon semmit nem láttam rajta, csak annyit, hogy nem teljesen rikító fehér, de megszoktam és már azt se láttam.
Pontosan az kell hozzá, amit írsz, oda kell állni egy másik fehér verda mellé (szinte akármelyik mellé, ami fehér) és akkor viszont rögtön látod miről van szó, sőt már gyengén sárgának fogod látni.
szerk: És jah, képen pláne nem nagyon látszik, inkább élőben kell nézni
Majd amikor viszem a Hondát a kötelező szervízre , megkérdezem azt amit szerintem most is sejtek mennyi az annyi
Gondoltam megnézem mely színek ezek, a gyári honlapon a színeknél nincs fehér szín a választékban...... aztán rájöttem hogy van csak el van baszarintva a honlap És nincs is ott a kódjuk
Nem, semmi baja a szememnek ilyen téren. Igazából mostanában már közelre egy kicsit rosszabbul látok, de hát öregSZEM ez van
ui.: láttad a fehér hatchbackemet. Az is fehér volt, hát nem emlékszek különbségre az a fehér között meg a C. white között. Mondjuk nem álltak egymás melett ez igaz.
"Type R vehicles traditionally have a red Honda badge and Championship White paint as an option, as a tribute to their first winning F1 car."
"History Lesson:
The Honda RA272 was driven by American F1 driver Richie Ginther during the 1965 World Championship.
The RA272 gave Ginther trouble at the beginning of the season (DNF at Monoco, France, and Great Britain) but at Mexico, the last GP of the season, Ginther gave Honda their first win in Formula One. The win was also Ginther's first and only victory - he ended the 1965 season in 7th place (behind Jimmy Clark, Graham Hill, Jackie Stewart, Dan Gurney, John Surtees, and Lorenzo Bandini)
Ginther's RA272 was painted a white color, which is very similar to the Championship White used on the Type R today. The Championship White color on the Type R is a tribute to this first F1 win."
Majd lesz egy CRV-n vagy valamelyik villanyon előbb-utóbb
Hmm ezt nem realizáltam hirtelen, hogy csak a type-r kaphatja meg. De ettől bekem még továbbra is az egyik leguncsibb szín a piros után . De például ezt a szürke színt sem láttam még más típuson.
Nem feltétlen abban néz ki legjobban, de a történelem miatt meg az a tény, hogy csak a Type-R-ek kapják meg az NH0-t még jobban kuriózummá teszi a fehér tájpereket.
A többi szín rajta lehet egy Jazz-en is :P
A CW szín már csak a múltja miatt is vezet, ha jól tudom FK2-t is abban vettek a legtöbbet. (talán FK8-at is, de ott mintha már kicsit árnyaltabb lett volna az arány)
De attól még szerintem nem (/sem) attól Type-R egy Type-R, hogy CW.
Nekem is tetszik a fehér, (de nem biztos, hogy azt a színt választanám, ha oda kerülnék) valakit meg kiráz tőle a hideg, mert rögtön a "munkásautófehér" jut róla eszébe. (hiába CW vagy bármi) Ez ilyen.
Jah ... azzal a különbséggel, hogy ott még a MAF hiba és a gyújtáskimaradás is ki volt kapcsolva. Azóta semmi nincs kikapcsolva és mégis megy az összes autó hiba nélkül.
Én se vagyok profi, de én legalább bevallom. Próbálok csak olyan autót elvállalni amit valóban tudok is programozni, vagy ha kell vegyek "Stage1" fájlt hozzá mert túl bonyolult az ECU, akkor legalább meg tudjam nézni mit módosítottak. FK2/FK8-nál is min 160 paramétert kell módosítani, hogy a "Stage1" működjön rendesen. Az elején én is vettem a fájlt, ezt mindenki tudta is akinek csináltam. Csak az első problémánál inkább ráfeküdtem, megtanultam és megfogadtam, hogy nem veszek többet úgy fájlt, hogy nem tudom megnézni mit műveltek.
Közben frissítettem a "cikket" az oldalamon, hogy milyen hibakódok voltak az FK8-nál kikapcsoiva. Pontosan ugyanilyen volt az FK2 program amit anno vettem, feleslegesen kikapcsolt kritikus hibakódok mint az alacsony üzemanyagnyomás pl, ráadásul katalizátor és 2-es szonda kikapcsolva úgy, hogy a tulaj nem is kérte, mert gyári az autó. Ezen felül a program is tartalmaz elmeroggyant dolgokat.
- Nyomaték cél 600Nm (nálam 500Nm)
- Max megengedett nyomaték 1000Nm (nálam gyári 600Nm)
- Nyomaték limit kitolva a francba 90%-ig 3000-től 6000-ig (nálam 4500-nál van 90% 5000-5500 kicsit több, 6000-nél már csak 88, feljebb még kevesebb)
- Üzemanyag indokolatlan helyeken bedúsítva
- Max megengedett turbónyomás 2bar (mégse tudott max 1.8-at)
- MAF feszültség limit nem lett kitolva (volt is olyan autó ami emiatt jött hozzám, mert állandóan letiltott amikor nagyobb nyomást akart elérni az autó.)
Ehhez képest az autó mégis elég silány eredményt produkált. Innen is látszik, hogy hiába akarsz 600Nm-t célozni meg 2bar-t és kitolni a nyomaték limitet a francba, ezek az autók nem így működnek. Összefügg minden mindennel. De az ilyen cégek ilyen programokkal is szarrá keresik magukat és hány ember ajánlja Őket tudatlanul, mert nekik jobb lett az autó mint volt, de valójában ezeket a dolgokat nem is látják. Nem véletlen zajlik úgy a művelet ezeknél, hogy kint kell várni és a végeredményt mutatják csak. Így nem látod az esetleges hozzá nem értést, az értetlenkedést vagy azt, hogy épp egy litván/ukrán/orosz emberrel beszél Skype-on, hogy mikor küldi már a fájlt, mert az ügyfél vár. Van fent youtube videójuk ahol egy pillanatra látszik, ahogy két programot hasonlít össze és próbálja átmásolgatni a módosításokat és az is látszik, hogy egy rohadt paraméter nincs definiálva, hogy az éppen micsoda. Én már ezt látva felröhögtem