Szerintem is sokkal jobban all a 18as magasabb oldalfalu gumival.
Raadasul napi hasznalatban is kellemesebb Mondjuk ezen a kepen pont nem ez a lenyeg, csak meg akartam osztani, mert olyan szep
Aztán a cikk végén: "Egyelőre úgy tűnik, hogy Magyarországon nem kell aggódni emiatt, az eddigi információk alapján csak az Egyesült Államoknak szánt autók érintettek."
Úgy értem, h a fény is benne van az árban, mer akkó nem volt drága..
Az ATS-en a két hátsó sárvédőív tetején volt egy kis körömnyi, kezdődő rohadás, ahol mindegyik megindul, illetve a lökös levétele után kiderült, h a tartó konzol el van picit görbülve, azt meg kellett húzni. Műanyagos meghegesztette a lökhárítót, utána ment fényezésre, a lökösön jópár réteg volt, a fényezőm sokat szopott vele.. A béka Civic (akkori) árát kostálta a dolog (4k).
Ja, le lett fényezve az íveknél, persze.
De telifényt nem kap, ha erre gondoltál, csak ha megnyerem a lottót, addig meg jó ez így.^^ (melós autó a lelkem )
Küszöbtakaró alatt ALIG volt elrohadva a 6gen baszki. Szerencsére csak a bal oldal, a jobb teljesen jó állapotban volt. Kapott új küszöböt tehát bal oldalt, hátra mindkét oldalra javítóív (elöl nem volt gond) és kész is.
Ja, hátsó lökhárító alatti vas szintén le lett cserélve (utolsót hoztam el a Kaba utcai bontóból, bár azóta lehet van már nekik megint) és ami jó hír, hogy simán kijöttek a csavarok, tehát le-fel cserét simán végre lehetett hajtani.
(ezelőtt, ami 1.4-esem volt, annál teljesen össze volt rohadva ez a hátsó rész )
Ja, a hadművelet 250 pénzembe fájt, (plusz az ívek, (Köszi, gotti! ) plusz hátsó lökösvas. (15pénz, Kabai bontó)) de most jó ideig faszák vagyunk.
A művelet előtti horror képek, amiket kaptam miután levették a küszöbborítást:
(utána képeket még nem csináltam, mert azóta dolgozom mint állat )
Köszi, kii lett szedve dpf, ki is írva, egr is, és el is adtam a kocsit. Új tulajnak el is mondtam, ő még örült is neki, nem lesz vele gondja. Nem szeretek barkácsolt autóval járni, inkább vettem egy 5 éves 10gen 1.6D-t, 68 ezer kmtel. Talán ez is elmegy közel 300 ezret gond nélkül.
Van itt olyan aki EK9 tulaj vagy ismer valakit akinek van EK9-e.
Olyan meg jobb lenne akinek egyszeruen csak van gyari EK9 spiral rugoi vagy elado vagy amirol lehet mintat venni.
Globálisan továbbra is nagypályás a japán márka, ezért is szomorú jelenség, hogy Európa már nem igazán érdekli őket, legalábbis nagyon úgy néz ki a helyzet. Az ACEA szerint immár csak 10 446 új személyautót értékesítettek a kontinensen az év első felében, ami 41,7 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest.
Nálunk még látványosabb a visszaesés a Datahouse statisztikái szerint: mindösszesen 243 új autó állt forgalomba január elejétől június végéig, ez egészen sokkoló, 57,81 százalékos zuhanás, amivel a magyarországi márkalistán már csak a 27-ik hely az övék. A Porsche a 26-ik. Soha korábban nem volt még mögöttük a Honda. Itt jegyezzük meg, hogy az országban mindössze egy szem Porsche-szalon működik, ahonnan szó szerint naponta gördülnek ki a méregdrága új kocsik.
Civicből 92-re került magyar rendszám, Jazz-ből 68-ra, CR-V-ből 64-re, HR-V-ből 44-re. Számaik alapján ritka rétegmodellnek is nevezhetnénk őket."
Nekem a civic kb 700-750km-ként regenerál, főleg úgy sikerül neki amikor épp városban dugóban araszolok, nem akkor amikor 30km-t megyek autópályán 140-el.
egész sokáig bírta...(n22-nél nekem már 80k körül dobálta, főként város miatt)
ahogy a többiek is írták vannak a tisztításra szakosodott cégek...
és ezek nem mezei gőzborotvás mosások...
ha vissza jön a hiba, akkor keverékképzési probléma is lehet...
ennél a km-nél már érdemes komplexen gondolkoni...
Szia nekünk Cr-v van. 2.2 I-dtec Ugyanezzel a hibaval talalkoztunk... En leszereltem kompletten, es elvittem egy Tisztito ceghez aki ezzel foglalkozik DPF Tisztitas... 170€ ert kipucolta azota jo... es 1ev garanciat vallalt .. MAsfel eve megy hiba nelkül....
Sziasztok, rég jártam itt, de talán tud valaki hasznos tanácsot adni.
Jelenleg egy 2013as 2.2es I-Dtec Civicem van, hiba nélkül használom 3 éve, lassan 150 ezer km óta,és most 281.000kmnél bedobta a felkiáltójeles dpf hibát. Aki már találkozott a problémával, hogy oldotta meg? Gyári szűrő 1.98 millió ft, azt kihagynám, utángyártott szűrő 9gen Civichez nincs, csak Accordhoz, és CRVhez találtam. Mosást nem ajánlják, mondván sokat nem megy el vele, én meg havi 4-5 ezer kmt megyek. Ha cseréltetem a betétet, az 450 ezer ft, egy év garanciával. Köszönöm ha valaki tud tanácsot adni.
Hát igen, különbözőek vagyunk. Engem HONDA nem tudott felidegesíteni - mindig pont úgy jó, ahogy van. Nem mindig minden tökéletes, de a hibákat elnézem nekik. Nem tudom elképzelni, hogy saját összegyűjtögetett pénzemet bármilyen más autóra költeném. De én elfogult vagyok már 1986 óta, amióta az első Prelude ott parkolt a szomszédban a Balatonon és HONDA motor uralta az F1-et.
Hát a civic és az új hrv is mellé ment nekünk is. Nekem pont a CVT váltó, a 100 évvel lemaradt fedélzeti rendszer hiányosságok és problémák, az elbaszott hrv elektromos csomgatérajtó ( megállás után akkor nyílik ki amikor ő akar, 4-5x megnyomod a gombot és semmi, majd megmozdul de nem nyílík ki hanem megragad és se visszazárni se tovább nyitni nem lehet). Nincs értelmes szín ( csak rohadt sötét színek és 1 fehér van), nincs csak 1 típusú motor, létezik 1 belső szövetkárpit és slussz, és még sok dolog .
Civic el lett adva fél év után, a hrv még megvan de, most akarom beszámíttatni ( vagy a Kugát ) egy elektromos autóra ( koreai vagy kínai lesz nem német ) szülőknek. Igen, tudom, én nem vagyok mérvadó már egy ideje fújok a hondára hogy lehetett így elbaszni a palettát az elmúlt 10+ évben . Hosszú idő után most az FL5 type-r végre felkeltette az érdeklődésemet, de az ára vicces lett
De ezeket nehéz leírni, szóban jobban össze lehet foglalni, és rámutatni a bosszúságokra amikkel nem tudtam együtt élni, pláne nem úgy hogy például közben ott áll mellette egy koreai típus ( vagy másik is ) amiknél ezeknek nyomát sem látod. És akkor inkább azokkal megyek, tökömnek sem hiányzott hogy megyek valahova és az indulás után 10 percel még mindig nem indultak el a dolgaim a kocsiba, pedig már megy az egyeztetésem, de az a szar még nem tudta felfogni, hogy melyik telefon van nálam és azt kellene kihangosítani, és bőszen nyomkodom miközben lavírozni próbálok a forgalomban, és egyszercsak beleüvölt a rádió a beszélgetésbe mert rájött 3-4 perc után hogy a párosítás nem fog létrejönni és elindítja a rádiót , Vagy rohanok meccsre odaérek van még 2-3 percem kezdésig és akkor az a buzi csomagtartó nem nyílik. Nem lehet vele sehova sietni nem arra lett kitalálva ezzel a "bőgető" motorral-váltóval .Igen, van akiket ez nem zavar, én sajnos elég impulzív vagyok engem ezek nagyon felbasznak. Nah mind1 egy kicsit csapongó volt de remélem érthető. Mindenkinek mások a mindennapjai és olyan járművet próbál választani ami az életritmusához életviteléhez passzol. Nekem MOST nem, de késöbb bármi változhat, a remény hal meg utoljára.