"Ever wonder how the team is able to monitor performance or performance degradation while running on track?
These tubes are tied to static pressure taps with pressure transducers that register the pressure on a surface by converting mechanical load to electrical signal. The pressure taps are strategically placed along critical surfaces and can be used to detect anomalies in load distributions."
"Elszánt küzdelmet folytat az FIA elnöke az online bántalmazás és az autósporton belüli veszekedések visszaszorításáért. Ennek jegyében találta ki, hogy visszaszorítja a versenyek alatt elhangzó káromkodásokat is, mégpedig azzal, hogy felszólítja a versenyzőket, ne beszéljenek csúnyán a csapatrádióban.
Mohammed bin Szulajm szerint közvetlen összefüggés van az FIA hivatalos embereit érő bántalmazások és aközött, ha egy résztvevő nyilvánosan valami negatívat mond a szövetségről. Ennek kapcsán már korábban jelezte, nem szeretné, ha a versenyzők nyíltan és megalapozatlanul kritizálnák a szabályozó szerv munkáját. Az Autosportnak adott interjúban emellett most azt is jelezte, hogy általában véve a csúnya beszédet, a káromkodást is száműzné a sportágból.
Ennek kapcsán a rapzenével példálózott. „El kell különítenünk a sportunkat – a motorsportot – a rapzenétől. Mi nem rapperek vagyunk. Ők hányszor is mondják ki a b betűs szót percenként? Azok ők, mi meg mi vagyunk” – fogalmazott.
Lewis Hamilton talált kivetnivalót az elnöki szavakban. A Mercedes versenyzője, akinek szívéhez közel áll a zene és annak ezen iránya is, megjegyezte, Mohammed bin Szulajm meglehetősen előítéletesen beszélt a rapperekről…
„Nem tetszett, ahogyan kifejezte magát. A rappereket említette, ami nagyon sztereotip. És ha belegondolunk, hogy a legtöbb rapper fekete, akkor az már szinte abba az irányba mutat, hogy azt mondja: nem szeretjük őket! Szerintem rossz volt a szóhasználat. Van benne egy kis rasszista vetület”
Az egész kibaszott pályafutása erről szól, h mindenbe belemagyarázza....
And the award for "biggest MultiViewer setup" goes to:
This user, who used a 25m by 6m screen, pulling a whopping 95kW of power, to watch the Azerbaijan GP...
"McLaren has a “Mini-DRS”, which acts on top of the “Flexy wing”
-Wing flex: McL > Ferrari >> RedBull
-McL has a never-seen-before lift of the upper plane leading edge: it’s as if the DRS opens partially at high speed, providing a further advantage
The effect is measurable: McL had the highest top speed when the DRS was inactive despite being slowest when the DRS was open (Data from quali)
Is this legal?
-The flexy wing is, as it passed the FIA’s load tests. A wing that flexes are ‘against the spirit of the rules’, but until the load tests change to avoid that such a thing is perfectly ok
-I’m not sure about the deformation of the DRS plane: I expect Ferrari to protest that, but the outcome is hard to predict..."
Fasza kis posztgrad képzést indít a Széchenyi Egyetem, ha vki F1 rajongó (én pont nem :-) annak testhezálló lehet. Az monnyuk tecc, h 2 szemeszter alatt megvan az MSC
Tuti valami pénzügy állhat a háttérben, nem tudok elképzelni más olyan indokot, ami miatt megtartanák. Már a tavalyi éve is szar volt, az idei meg botrányos....
Ez már egy harmadik változat az elmúlt 24 órában amit belsős infora hivatkozva mondanak... Volt milliárdos üzletmber befolyással, volt valami belső kib..szás visszavágó, meg ez is.
"Az F1-Insider értesülései szerint a Red Bull a nyári szünetet követően le akarta váltani Sergio Pérezt, azonban a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media arra kérte a világbajnok istállót, hogy gondolják át, mert Pérez nélkül az október 27-i Mexikóvárosi Nagydíj rendkívüli bevételcsökkenésétől tartanak.
Az F1-Insider kedden megkereste Helmut Markót Jerezben, a Red Bull tehetségkutató programja aktuális fordulójának helyszínén, ahol a szaktanácsadó megerősítette, hogy jelenleg minden marad változatlan, azonban a háttérről további információkat nem kívánt közölni. Azt azonban még elmondta, hogy 2025-re „teljesen újrakeverik a kártyákat”, ez pedig minden valószínűség szerint azt jelenti, hogy Pérez megtartása csak időleges, év végén mennie kell."
Gondoltam ha nem is egyből a nagy csapathoz, de Ric helyére beültetik Lawsont. Hát nem.
Viszont ha ezek után idén bukják a csapat vb-t, az nem lehet véletlen. Több szélcsatorna idejük lesz '26-ra! Akár azt is el tudom képzelni, hogy Perez kocsijában már új alkatrészeket próbálgatnak, ezért ilyen halovány a teljesítménye. Vagy csak a szponzorok így döntöttek és kész.
"Azonnal megtaláltuk a közös hangot, mert a család olyan értékeket vall, amelyek közel állnak az enyémeimhez: őszinteség és a legjobb teljesítményre való törekvés politikamentesen."
Szerintem ők már azért elég pontosan tudják, h mit lép a többi csapat, csak még nem nyilvánosak a döntések. Így inkább ez maradt lehetőségnek, azért ment ide. Vagy olyan pénzt ajánlottak, aminek nem tudott ellenállni. A Williams elméletileg nagyon "beindult", h megint nagy csapat akar lenni, de mint azt tudjuk, sokan gondolták már így, és semmi sem lett belőle...
Ezek szerint az Audit végleg dobta?
Én értem, hogy csak egy évet akart aláírni, de miben reménykedik? Mi a végső cél? A leszállóágban lévő RedBull? A nagy nyomás alatt megbicsakló Kimi a Mercinél? Vagy arra vár, hogy Lando és Oscar összekap és egyikük helye felszabadul?
Nagyon el voltam tűnve, alig volt néha időm ránézni a fórumra egyáltalán, de letudva a nyaralás, ráérek F1-et nézni!
Halljátok, azért ami a RB-nál folyik, az elég komoly már. Ez a hatalmas szóváltás 1000 %, h nem a mostani futamról , nem a mostani hibákról szólt, ez az egész a háttérből adódott. Nagyon komoly lehet ott még mindig a belviszály, hatalmas harcok mehetnek ott még mindig, csak próbálják leplezni. Nem lehetett ekkora balhét egy csettintéssel elintézni, nem múlt el az a tavaszi csetepaté olyan gyorsan.
Én el tudom azt is képzelni, h a többi csapat azért nem nevezte meg a versenyzőit (és pl. Sainznak azért nincs még konkrét helye), mert azt várják, h Max dobbant-e, és melyik csapathoz megy át. Onnan rögtön dőlne a domino, és hirtelen mindenkinek lenne szerződése......Szerintem nagyon egy hajszálon lóg, h Max megy vagy marad, és ez az egész pilótapiacot "sakkban" tartja.
Amúgy visszatérve erre, az egész mögött az RB kavarása volt. Egy autót két fő szempont "visz előre". Az egyik a motor, a másik az aero. Amikor az RB a Hondával eljátszotta nagy halált akkor gyakorlatilag az RB kizsarolta az F1-ből, hogy fagyasszák be a motor fejlesztést 2026-ig. Az aeroban meg tudjuk ki a legjobb, nyilván ők is tudták. A költség plafonnal meg az aero fejlesztések is erősen le vannak korlátozva.
Ezért látjuk a legdominánsabb szezonokat evör. Mert a Merci pl. motorban brutál erős volt, de egy városi pályán még a domi időszakban is elvérzett, sokszor. Ha most legalább ott lehetne fejleszteni akkor az aero hátrányukat visszahozták volna ennyi év alatt motorból és a gyors pályákon ők lennének a jobbak a lassún meg az RB. De nem tudják mert nem lehet.
Most nézz rá mi van. Az elmúlt 38 !!! versenyből 3-at nem RB pilóta nyert (2 Sainz és 1 Russel). Ezt érték el az amcsik a nagyszerű szabályaikkal. Szétbaszták teljesen az F1-et.
"De ha jól emlékszem Verstappent eddig sosem verte el a csapattársa" - rosszul emlékszel mert Ricardo elkalapálta virslit (ok az volt az első éve az RB-ben, de ettől még tény). Viszont Hamilton meg VB győztes pilóták ellen versenyzett, több ellen is (Alonso, Button, Rosberg). Ezekből Alonso karrierjét kinyírta, Rosberg pályán sosem előzte úgy meg, hogy a kör végén is előtte maradt volna, egyedül Button verte el ezek közül amikor a pussy cat bekavart
Verstappennek meg ott van egy erősen fizetős pilóta, Perez. Csak tudjad, Perez nagybácsija a világ egyik leggazdagabb embere. Már kirakták a Mekitől és a Force Indiától is majd mindig csak a lóvéval tudta magát visszahozni. 20-30 millió dollár sponzor pénzt még egy RB se vett meg.
Nyilván az is igaz eddig nem adta úgy az élet, hogy meg kelljen mérkőznie egy rendes pilóta ellen így nem tudhatjuk akkor mit tenne le az asztalra. Szóval ezt az összehasonlítást nem tudjuk most elvégezni.
Meglátjuk mi lesz, Ferrari, Hamilton, Newey érdekes páros lesz, kár, hogy már öreg rapper.
Szerintem itt tévedés van. A költségplafont és a motor befagyasztást 2021 végén vezették be. Máskülönben hogy lett volna a Ferrarinak csaló motorja előtte ha nincs fejlesztés?
Szóval akkor nézz utána a dolgoknak és kiderül lehet virsli címei nem érnek semmit a TE LOGIKÁD alapján Én azért azt gondolom virsli nem egy rossz pilóta
Csak az a különbség, h a Schumi érában mindenkinek teljesen szabad keze volt, annyit fejlesztett amennyit csak tudott, ott kijött az igazi mérnöki és versenyzői tudás. Amikor Ham gyűjtötte a VB címeket a mercivel, akkor mindenkinek megkötötték a kezét, költségplafon meg krditek meg minden más szívatás, így amikor a merci előrukkolt egy kiváló autóval, hosszú évek kellettek ahhoz, h bárkinek esélye legyen megközelíteni. Be volt betonozva a merci autója, és ezzel együtt Ham helye is. Ezért nem ér a szememben szinte semmit az ő sikersorozata. (attól tekintsünk el, h emberileg szinte a legellenszenvesebb fickó a forma 1 történetében)
Őt egyszerűen nem engedte a sportpolitika legyőzni, kellett egy fekete hős, lázadó fickó a forma1-nek ebben az elbaszott lmbtq világban......
Na az a világ volt dögunalom, mert látta az ember évekkel előre, h senki sem tud fellépni ellene az iszonyatos szigorítások miatt.
De ettől eltekintve eddig én ugyanúgy tudtam örülni a ferka sikereinek is, azért ők már sok mindent letettek az asztalra.
De vannak olyan hírek is, h a Williams csábítja az öreget, h sikereinek kiindulópontjából menjen majd megint nyugdíjba.
Én a helyében elmennék a picsába nyugdíjba. Én már most várom, csak még van minimum 15 évem addig.
Van 1-2 dolog amiben igazad van. Ez autosport ahol a kocsi a legfontosabb tényező , azaz Newey érdemei elvitathatatlanok. De ha jól emlékszem Verstappent eddig sosem verte el a csapattársa (amikor azonos autó adott). (Idény végén pontban vagy akár egész évre nézve az időmérős össze etés stb) míg Hamiltont már töb ször is. Button, Rosberg, Russel, meg nem tudom még ki. De én jobban drukkolok most egy Alonsonak vagy Norris ak mint Verstappe nek. Sainznak is meg a Ferrarinak is tudtam örülni ha nyertek Verstappen ellenében. De így hogy hamilton a ferrárihoz ment, nálam ők kiestek a kosárból . És ezért sajnálom hogy pont oda ment Newey.... ment volna a mc larenhez vagy az aston hoz. Sorry mobilról írtam tiszta elgépelés a szö eg (
Mindenki másnak szurkol. Én legfőképp valami izgalmat szeretnék mert ilyen szar szezonok még a Schumák érában sem voltak. Gyakorlatilag a legdominánsabb szezonokon vagyunk túl amióta én F1-et nézek (1987). Mondjuk mostanság emiatt nem is nézem, youtube, összefoglaló a maximum és kész.
Minden viszonyítás kérdése, mert amikor jött egy kis eső akkor úgy elverte Virslit az időmérőn, meg még páran, hogy csak úgy porzott.
Tudjuk a csomag mindig csomag, amibe mindenki beletesz valamit. Ilyen alapon Virsli címei is csak Newey-ak köszönhetőek.
Ha lesz 8.cím akkor azt a ferrárinak és legfőképp Newey-nak kell adni. hamiltonnak ahhoz semmi köze nem lenne. Itt volt a merci, végre nem egy űrautó volt, hanem visszakerült az első hármasba ( Ferrári, Aston, Merci stb) erő szempontjából, egyből kijött hogy milyen vezető.... átlagos.... Elverte a csapttársa is, a Ferrárik, a 100 éves Alonso egy Aston Martinnal, egy szar Mclarennel egy zöldfülű Norris stb. Ha bemákolja a 8. címet, Newey-nak hála, akkor az a forma 1 megcsúfolása lenne.......
De nézd meg Alonsot, ő is feltámadt hamvaiból, így Ham is lehet fut még egy-két nagyot....
A Ferka kirúgja Leclercet, felveszi Maxot, és végre biztosra kijönne, h ki a jobb. Ami nem kérdés, de bizonyosságot kapna.
Én azon agyaltam, h Ham nem hülye, vagyis IQ 30, de arra figyel, h hova igazol. Mentek a balhék a RB-nál már a télen, símán elképzelhetőnek tartom, h Newey a Ferkához megy, és ezért igazolt oda. Ők azért sokkal hamarabb tudnak mindent, mint mi.... Megy ott már a háttérben régóta a katyvasz, csak mi nem tudunk róla...