ugyanaz a gumis centírozta a téli és nyári kerekeket is?
tapasztalatom szerint vannak gumisok akik -általam érthetetlen módon- képtelenek rendesen centírozni.
többször jártam már úgy hogy felkerültek az új gummák, frankón ki lettek a gép szerint centírozva (láttam a mérleg képet) és utána 2 héttel elegem lett a rázásból és mentem másik gumishoz aki rendesen megcsinálta.
kérdeztem a másik gumist hogy mitől olyan nehéz dolog ez némely gumisnak, ő azt mondta hogy előfordul hogy évekig nem kalibrálják a gépeiket meghogy pl az ő gépük 5g-os pontoságú míg máshol gyakori a 10g pontosságú gép...
de lehet hogy csak vakított, majd Csoki megmondja
2005. április 22. 13:28:18: megválaszolva Gunnar + által,
→ #262
Én a helyedben levenném a kereket és egy mérővel megnézném, hogy a tárcsák ütnek-e. Ha igen, akkor megnézném, hogy a csavarokhoz közel is üt-e. Ha igen, akkor leszerelném a tárcsákat, és az agyat is megnézném, hogy üt-e.
Ha felszerelés után az új tárcsa ráz, akkor majdnem biztos, hogy a felfogatással, vagy az aggyal van gond. Ha nincs órád az ütés vizsgálatára, akkor megteszi egy jó merev drót is. Érintőt veszel és a drótnak nem szabad eltávolodnia, vagy közelednie a tárcsához. A hangja egyenletes kell maradjon forgatás közben. Persze nem a szélén kell vizsgálni, ahol rozsdás..
2005. április 22. 13:08:47: megválaszolva Gunnar + által,
→ #260
" féktárcsacserével fékbetétek is lettek cserélve? Ha fék nélkül is ráz és csak pont a 100-110.es tempó környékén akkor az egyértelműen és tipikusan gumicentírozás hiba esetleg ütött felni okozza. "
A téli gumi lemezfelnivel felállásnál is ugyanez volt a tényállás.
Az alu felnik most lettek hengerelve javítva centírozva a gumik zsírok.
Bosc tárcsák voltak az autón mikor megvettem függőleges repedésekkl.Rázott.Azt hittem a tárcsa a szar.Úgy el voltak kopva a fékbetétek is, hogy este lehett látni szikrákat fékezéskor )
Ezután ki9cseréltettem gyárira őket.
180 e volt négy tárcsa+betétek+kézifék bóvden csere.Munkadijjal 1ütt gyári alaktrészekkl.A rázás nem szűnt meg. A szerelő aki csinállta is azt gondolta, hogy a tárcsa a szar ezért kicserélte valami más ő szerinte jó japán márkára.Mutatta is a dobozt de elgfelejtettem a nevét.
Milyen márkájú tárcsákat használ a Honda gyárilag 1ébként?
2005. április 22. 13:06:32: megválaszolva -Törölt felhasználó- által,
→ #257
Ja akkor Te voltál az aki Marcus-al gyorsult! Futólag találkoztunk is.
A féktárcsacserével fékbetétek is lettek cserélve? Ha fék nélkül is ráz és csak pont a 100-110.es tempó környékén akkor az egyértelműen és tipikusan gumicentírozás hiba esetleg ütött felni okozza.
2005. április 22. 13:01:06: megválaszolva Gunnar + által,
→ #256
"Hát nekem nem gyenge ahogy ráz.Szinte kitépi a kormányt."
Ez baj. A felni lehettőséggel egyetértek, és a tárcsa is lehet repedt(Mint legutóbb egy Vectrán) Gyári tárcsákat tettél bele? Mennyit mentél vele? Volt vészfék, vagy vadulás?
"Jobb minöségű olaj nem segíthetr rajta? "
Igen ezen gondolkodtam, hogy minnél hamarabb cserélem. De nem tudom, hogy gyári ajánlást tegyek bele, vagy van esetleg jobb is? (Ti mit használtok?)
Sokan mondják, hogy tegyek bele adalékot. Erről mi a véleményetek? (Metabond, Prolong, stb) Én idegenkedem tőlük, de láttam Prolong próbát(nem tévében!), nagyon meggyőző volt. Nos?
Milyen felni van az autódon? Ha alufelni akkor van e benne központosító gyűrű? Ha nincs akkor nem sokat ér a centírozás és rázhat a kormány 110-nél, meg fékezésnél is.
2005. április 22. 12:31:45: megválaszolva Gunnar + által,
→ #248
Köszi a tippet, már nézegettem itt, de ez egy 91-es motor adatlapja, nekem meg egy 98-as (97-es évjárat) motorom van. Első ránézésre egyébként nagyon hasonlít a vezérlése az enyémre, és gondolom a kiegyensúlyozó tengely biztosan ott hagyták a későbbi verziókban is. Szóval köszi.
A többi kérdésemre nincs válaszod?
A tied biztosan hidrotőkés. (Nem VTEC ugye?) A VTEC SHOC motorok nem hidrósak. Lehet szelephézagot állítani, mint a ladán! (csak sokkal könnyebben!!!)
A fékről:
Meg kéne nézni egy órával, hogy az agy üt-e a felfogatás síkjában. Nekem a régi opelemen kellett egy kicsit igazítani az agyon (felemel, egyes, alapjárat, szerszámba fogott flex, óvatosan kiegyenget. Ezt ugyan nem ajánlom neked, de az opelnél bejött.) Ha az agy a felfogatásnál üt, akkor hiába veszel rá új tárcsákat.
Egyébként nekem is ráz egy hangyafaxnyit.
2005. április 22. 12:20:35: megválaszolva Gunnar + által,
→ #243
Ha átugrik ez a szíj(egyébként melyik az a kiegyensúlyozó tengelyhez tartozó fogasszíj kerék?) akkor a motor járása egyenletes marad? (Én úgy gondolnám nem, de lehet, hogy egy fog csattog, de nem borítja fel az egyensúlyt annyira?)
Szelephézagot lehet állítani, csavarhúzó és csillagkulcs segítségével meg persze hézagmérővel. Én is állítottam az enyémen, azóta melegen halkabb. Az én kormányom is rezeg sajnos.
Zema: Köszi a véleményt! Próbáltam elküldeni a fájlt, de lehet, hogy nem ment el, ezért inkább felteszem az oldalamra, le lehet tölteni. F22Z2 hangja Kép1 Kép2 Kép3
(remélem jók lesznek elsőre..)
Amit írtál a volt motorodról egy kicsit érdekes. Nem tudom elhinni, hogy egy Honda motort ne lehetne szétszedni, majd összerakni. A tunigosok hogy csinálják? De egyébként is, miféle pancserek mondhatnak ilyet! Szerintem ezek nem akarnak dolgozni, és egyszerűbb egy kész motort betenniük(1 milláért) 45 perc alatt, mint néhány napot dolgozni vele! Ja még egy indok! Ha nem lehetne összerakni egy Honda motort, akkor miért lehet hozá gyűrűt és dugót is kapni a boltban?
Amennyi időt ráfordítottak és munkadíjat a nézegetésre gondolkodásra szakvéleményre és "kizárásra", azon a pénzen több ilyen készüléket is vehettek volna. Lehet hogy fölöslegesen lesz szétszedve a motor, nem is az a hiba amit ők kitaláltak.
2005. április 22. 11:22:01: megválaszolva Gunnar + által,
→ #238
Kiegyensúlyozó tengelyt megnézték, MITSHUBISHI-nél pl sokszor előforduló hiba hogy átugrik a szíj és nem jó a kiegyensúlyozási ütem rezgő hang néha csattogó ...stb
2005. április 22. 11:50:34: megválaszolva -Törölt felhasználó- által,
→ #240
A gyertya kivétele után endoszkóppal benéztek az égéstérbe? Mert ha a szelep beleér a dugóba akkor annak nyoma is van még ha csak apró is. Ezt ha nem csinálták meg akkor amatör dilettánsok, pláne annak tudatában amit írtál hogy mire jutottak kizárásos alapon.
2005. április 22. 10:35:35: megválaszolva ZEMA + által,
→ #234
Watt: ez a hang ugy nézett ki mig hideg volt fémes csattogás volt egy bizonyos fordulaton ,cirka2000 körül.....majd mikor belemelegedett a moci 10edére esett vissza, sőt néha meg is szünt....vagy volt olyan hogy felpörgetted 4000 ig...majd mikor esett vissza fordulat akkor mint egy rezonancia jelentkezett mig 1500re vissza nem esett.....a Hondamárkaszervíz (az Egéruton )1 hétig nézegette , szét bontotta....de semmit sem találtak, se vezérlésnél, se a főtengelynél.... igy kihivtáka HHungary-t.....majd kizárásos alapon arra jutottak hogy megnyult a hajtokar, vagy csapszegnél történt lazulás,kopás és adugo kijebb tudd jönni mint kéne és blever a szelepbe..ill. csak épphogy érinti..... ezért a fűzött blokk csere ami 750k..... plusz munka dij meg tömitések, olajak..tehát milla körül lesz.
A márkaszervíz nem válalta blokk szétfűzését...mivel utánna mát nem rakhato össze, merta gyürük nem fogják megtalálni a helyüket...és nem lesz kompresszio......tehár a honda motorknák tilos a dugot valaha is kihuzni a hengerböl..akkor eldobhato a blokk.....a Kocsinál még az az érdekesség...hogy a kompresszio hibátlan 13 as az össze hengerben....megy mint a barom...nem eszik olajat....stb, stb...
Kiváncsi lesze ka kivett motorra.
A felvett hangotdat elküldheted az emilemre....
2005. április 22. 21:15:42: megválaszolva coyote_ + által,
→ #277 2005. április 22. 11:01:56: megválaszolva -Törölt felhasználó- által,
→ #237 2005. április 22. 10:37:29: megválaszolva tschokker + által,
→ #235 2005. április 22. 10:33:13: megválaszolva tschokker + által,
→ #233
Szia Watt. Nekem f20z1 motoros accordom van. Nálam akkor jelentkezik csettegés az 1800-2500 as tartományban, ha meghajtom az autót. Meleg motornál talán kicsit hallani de nem annyira mint tartós magas fordulat után. Amig hideg a motor addig Nincs is semmi hangja.A kérdésem az hogy hidrotőkés motor e ez? Lehet e szelphézagot állítani/szerelőm szerint nem mert autómatikus/.Olajat nem eszik semmit és megy mint a disznó. Még olyan dologra érdeklne a válasz, hogy fékezésnél mi okozhat kormányremegést? A tárcsák már 2x voltak csserélve, mind2xr újra más más típusú japánra.Talpasok is cserélve voltak. Minden ötlet érdekel
2005. április 22. 11:57:37: megválaszolva -Törölt felhasználó- által,
→ #241
Szerintem te az EGR szelep vezérlő mágnesszelepének a hangját hallod, húzd le az elektromos csatlakozóját és meg fog szűnni. Próbáld ki bátran én is megtettem.
A gyári fejegységről erősített jelet vettek le és vezették be az erősítőbe? Az nem a legjobb megoldás, de ha neked jól szól, akkor elvileg működhet. Beszélek az elektromosokkal. Nagyon köszi
A kipufogógázvisszavezetés úgy tudom hogy a nitrogén oxidok kibocsájtáscsökkentése miatt van. A gázemissziós normák szigorodásával együtt a fogyasztások nem csökkennek egyenes arányban, jó példa erre a GOLF V 1.4 amelyiknek a kipufogón nem jön ki semmi káros viszont 10 litert könnyedén megeszik. Gondold végig, mikor megy jobban az autód, hideg levegővel vagy meleggel amiben kevesebb az oxigén. Én jobban érzem magam ha nincs visszavezetés (lehet hogy a motor is)
"Pont mint egy dizel. "
Igen, hasonló a hang. Hidegen jobban koporászik, de nem vészes, melegen csendesebb, de finom gyorsításkor(60-ról 4.ben, 5.ben) hallani bent is(finom csörgés), ha nem megy a szellőztető venti, vagy ki van nyitva tetőablak. Olyan dizeles, csak igen halk kiadásban. A motor egyébként rezzenéstelenül jár, és igen jól megy. Nagyobb fordulaton(3000 felett) nem hallom a hangot.
Nem lehet csapszeg, vagy hajtókarcsapágy, vagy ilyesmi? Kiszámoltam a kopogás üteméből, hogy kb. minden második fordulatnál kopog. Ez azt jelenti, hogy az egyik henger kelti.
Nekem megcsinálták Pécsen ÖK barátai, és nagyon szépen szól. A gyári fejegység mellé került egy szett hangváltóval előre, kapott egy négycsatornás erősítőt, és egy zárt ládát is.
Nekem tökéletes!
1 milla? Ne ijesztgess! Ennyire szétesett?
Az enyém elég ketyergős, legalább is az én fülemnek egy 2.0 merci motor után igen. A hondabarátok oldalon már kérdezgettem a társakat, segítenek is ahogy tudnak kideríteni mi lehet. Azt mondják nem lehet dugattyú billegés, én meg megnéztem, hogy nem gyújtás(előgyújtásos kopogás), és nem szelephang(nem onnan jön a hang, és be is állítottam). Van egy felvételem (2mega mp3) amin jól hallani a dolgot. Ha segítenél(tek) elküldeném(cím?) Amikor hangosodik, akkor a henger fala és a homlokfal között van a mikrofon a hengerfejhez közel. A finom csettegés az injector hangja a túloldalon a szelepfedél közelében.
Jól hallottam azt hogy HONDATA? Sokat megteszek egy működőképes példányért . EGR nélkül többnek kéne lennie a fogyasztásnak nem? Mert ha jól tudom akkor azt a fogyasztás és a károsanyag miatt találták ki.