Én nem nagyon tartok display only darabokat, így csak az van elől amivel vagy épp foglalkozom, vagy az ismerős kölkök szeretnek velük játszani, de azok is mind MOC-ok, vagy moddok. Ilyen szempontból a helivel is bajban vagyok, mert túl nagy, de annyira szép megoldások vannak benne, hogy ezt nem hiszem, hogy meg fogom bontani. Ráadásul ebben már a kiadáskor még létező konstrukciós malőr sincs benne, így a csörlő is emel bármit!
De az eredeti gondolathoz visszatérve ezek takarítása is nehézkes, és egy megváltás a nemrég beszerzett kompresszor és a tér a ház körül ahova lehet fújni a port!
Egyébként az elemeket én átlátszó ételhordókban tartom nagyrészt, jellemzően fő funkciók és méret szerint csoportosítva. Így csak kb. 50-60 kisebb-nagyobb doboz között kell keresgélni, kizárólag technicre nézve!
Ami még érdekes és számomra kellemes, hogy az utóbbi egy évben 3 olyan projektünk volt, ahol a 3D nyomtatás mellett a technic készletemből vettünk elemeket az első prototípus deszkamodellekhez, vagy építettünk egy tesztállványt izibe. Pár tesztnyomtatással megvoltak a beállítások és a méretkorrekciók és a technic pin-es rendszerére építve könnyen felpattinthatók az egyedi funkciók.
Kollégák is szerették, hogy másnap mozog, pénzért felelősök meg nem sírtak, hogy majd 2 hét múlva jön vmi alkatrész drágáért, csak hogy kiderüljön, hogy xar!
Amit jelenleg sjanálok, hogy anno a Mindstorms jó készleteit kihagytam, mert kevés elmet adott drágán és a robo/digitalizáció se érintett még meg akkor annyira. Ma már sok ötletem lenne, hogyan pimplném fel akár meglévő gépeimet is.
Egyébként nálunk is megvan minden doboz és leírás a kezdetektől ami kora nyolcvanas éveket jelent. Egyik nagy bajom, hogy Pesten tök jól elfértek a 3,70-es belmagasságba épített gardrób felső részében, de itt vidéken nem találok nekik helyet. Nem fogom megúszni, hogy lapra szereljem őket és úgy tároljam valahol. Doboz a dobozban módszerrel is van egy jó fél köbméter!
alapvetően a párazárás (penészedés) miatt szokták...(vagy egyéb balesetek...pl csőtörés, stb...)
főként, ha komolyabb befektetési szándékkal raktál el legót...
ha olyan helyet tartod ahol ennek kicsi az esélye (mármint a párásodásnak) pl. nem garázs, stb...
akkor nem feltétlenül kell...de én olyankor is be szoktam, mert semmibe nem kerül...
és az a biztos...
ez rajtad múlik...
a bontatlan szettek 20-30%-al többet érhetnek...(persze ezt sok egyéb tényező árnyalja...milyen szett, évjárat, stb, stb...)
ha nem, akkor steccsfóliázd le és páramentes helyen tárold...
ha mégis felbontod, akkor a dobozokat úgy is fel lehet úgy is bontani, hogy nem sérülnek...
lapra hajtva tudod őket külön tárolni...(eldobni nem érdemes, mert többet ér ha megvan...)
az elemeket szétszedés után pedig feliratozva ikeás zip lock zacskókban tárolom...(transparent vagy festet elemeket, hogy ne sérüljenek, külön kis zacskóban egyenként a nagy zacskón belül...)
Ilyen legot kaptam karácsonyra
Régen rengeteg ilyenem volt még a technic előtti időkben... és mind meg is van ömlesztve.
Most azon gondolkodok, hogy vajon érdemes ezt originál dobozában elrakni inkább, vagy nem?