Úgy néz ki, hogy igen. Egy fórumos kolléga tegnap eljött megnézni, végül meg is egyeztünk, holnap bonyolítjuk le.
Egyrészt örülök, hogy ilyen gyorsan összejön, illetve, hogy nagyon jó kezekbe fog kerülni volt már ilyenje régebben, illetve most is elég komoly a Hondás gépparkja.. nem tudom melyikőnk volt izgatottabb tegnap.
Másrészt azért titkon reméltem, hogy még rakosgatnom kell itthon egy darabig de jobb lesz így
Az elmúlt három és fél évben sok boldog kilométert tettünk meg együtt, hibátlanul teljesített, ahogy egy ilyen vastól ez elvárható.
Több megelőző és persze kötelező karbantartáson átesett, nemrégiben volt rajta egy kis lakatosmunka+fényezés (kezdődő hátsó ívek még időben javítva, illetve egy kis hiba a taposólemeznél.. minden képekkel dokumentálva), most kapott új féltengelyeket, vezérlésben kb. 10e km van, azzal egy kosszal (másodjára is) kitakarítottam a "méregfogának" számító EGR rendszerét, illetve a szívósort, így motorikusan jó ideig rendben lesz.
Pár hónapja kapott új első-felső lengőkarokat, hátsó gátló szilentet. (Hátul a közeljövőben szükséges lesz egy kis szerviz, pl felső lengőkar.)
Az első üléseket újrabőröztettem, a hátsóra egyelőre még nem került sor..kb a fele anyag meg is van hozzá.
Miután elhoztam, átesett lakkorrekción/políron, azóta folyamatosan waxolva és vigyázva volt, télen pedig nem használtam, ennek ellenére előfordul rajta pár karc
Érdeklődés esetén szívesen küldök nagy felbontású képeket és persze személyesen alaposan körbemutogatom.
Az ár irányár, fórumosnak még inkább.
Nem tudom, hogy a ritkasága vagy kiállása miatt, de gyakran utánafordulnak az emberek, ami viszont a legjobban fog hiányozni, hogy én is mindig visszanéztem rá, ha leparkoltam valahol..