Még mindig elvetemült vagyok, sokáig gondolkodtam, hogy ide vagy az idiótákba rakjam, de fő, hogy én örülök, még ha idióta is vagyok, szóval inkább ide végül:
A múlt hétvégi MondoCon-on az ASUS standján erősen promózták, hogy kijött nálunk is az EVA-02 szettjük, azaz gép/ház, proci, stb-stb. Asuka design-nal. (Na, itt egy rövid magyarázat azoknak, akik nem ismerik ezt az oldalamat: Egy animés boltot viszek, amivel a MondoCon nevű rendezvényen veszünk részt évi 3-4 alkalommal és mai napig magam is szeretem az animék világát, főleg ha olyan klasszikusról van szó mint az Evangelion (EVA) sorozat)
Mentem is vasárnap a standhoz puncsolni az ezért felelős emberhez, hogy üres dobozt kunyeráljak, hátha nem kell nekik az egyik vagy akár a legkisebb Asukás doboz, nekem az is jó, lényeg, hogy VAN nekem olyanom.
Jót dumáltunk, főleg a régi dolgokról, mert kiderült 84-es születésű, így az a legnagyobb fájdalma, hogy senki nem érti avagy tapasztalta már a régi dolgokat, egyik kollégával sem tud ilyenekről beszélni, (20 év körüliek mind) hogy 286-os meg 386-os PC meg DOS meg C16, C64, stb. Na, mondta, ő C64-el kezdett, erre én mondtam, hogy mi C16-al. Onnan jött a szófosás. x'DDDDDDDD
De a lényeg, hogy a dobozok sajna kellettek nekik, abban viszik a promó cuccokat rendezvényről rendezvényre.
Verdammt.
Erre Yakumo mit csinál? Hétfőn felszántottam a netet, hogy hol lehetne ezekhez hozzájutni, mert KELL egy ilyen doboz BAZMEGx'DDDDDDDDD
Gépház, 3kiló környéke, á az nem teccik, különben is túl nagy doboz. x'DDDDD
Grafikus kártya 1.3milla, á az se teccik. x'DDDDD Proci, alap VGA kártya, szintén csillagászati még a rohadt egér is 80k felett! Billentyűzet 130k körül, beteg állatok ezek....x'DDDDD
Hopp VGA kártya konzol/tartó. 20k. Itthon is van raktáron egy boltnak, rohadjál meg, megveszem. X'D Ma el is hoztam, jelentem VAN Asukás Asus-os dobozom, plusz egy kivilágítható grafikus kártya tartóm szintén Asuka-s design-nal, amit kb. sosem fogok használni, de lehet kiállítom majd azt is.