Nyilván semmi közöm hozzá, meg nem feltétlen publikus, de mégis milyen állással hagytatok fel ezért az életstílusért? Illetve gondolom se kutya, se macska, se gyerek, hogy 1-1 hátizsákkal meginduljatok a végtelenbe és tovább.
Meg ami legjobban érdekel, hogy mi késztetett arra, hogy ezt meglépjétek? Kapuzárási pánik? Besokalltatok a mindennapi robotolásba? Esetleg egy tragédia, ami felnyitotta a szemeteket, hogy egyszer élünk? Mert ez azért túlnyúlik azon, hogy szerettek utazni. Ez konkrétan egy totális életstílus váltás.
negyvenhat évesek vagyunk. életünk során kb 50+ országban voltunk többek között Irak, Irán, Kenya, Egyiptom, India, Kína, Indonézia, Malajzia, Hong Kong, Pakisztán, Afganisztán, Tadzsikisztán, Üzbegisztán, Kirgisztán, Egyesült Államok, Kanada, Marokkó, Thaiföld, Kambodzsa, Oroszország, Törökország de sehol sem volt bennünk félelem.
az összes közül vendégszeretet terén kiemelkedik Pakisztán. két utazás alatt két és fél hónapot töltöttünk el ott de bármikor visszamennénk. remélem még lesz alkalom. nem könnyű utazni az országban, rengeteg a szemét, nagy a szegénység de ahogy bánnak a vendégekkel akik a rengeteg negatív hír ellenére az országunkba látogatnak leírhatatlan azt meg kell tapasztalni.
köszönjük az elismerést. ha lehet mindenhol tömegközlekedést használunk, azt amit a helyiek. itt a Fülöp-szigeteken kicsit nehezebb mert sajnos repülni is kell de pl Pakisztánban közel 4500 km utaztunk csak tömegközlekedéssel ( minibusz, busz, vonat ) sokszor 30-an egy minibuszban ( 9 személyes). két 7 kg-os hátizsákkal vágtunk neki. Afganisztánban is tömegközlekedéssel utaztunk de ott inkább iránytaxival közlekednek mint minibusszal. mikor megtelik a taxi akkor indul, ez 6 vagy 8 személyt jelent + a pilóta, természetesen 5 személyes taxiról beszélünk.
sziasztok. fél év után még mindig utazunk. jelenleg a Fülöp-szigeteken vagyunk majd következik Dél-Korea ????
képekért: theunseentraveler2.0
ha van kérdésetek szívesen válaszolok...