"Arra akartam rávilágítani, hogy még a külföldről vett szolgáltatás/akármi esetén is kap a NAV adatot és utána is megy. "
Részben. Egyelőre az EU-s OSS rendszerből mindenképpen, az EU-n kívülről még nem annyira
Arra akartam rávilágítani, hogy még a külföldről vett szolgáltatás/akármi esetén is kap a NAV adatot és utána is megy. Az itthoniakat meg egyből látja amint kiállították a számlát.
Amíg farba nem tosszák a céget akinek a nevére veszik a számlákat.
Yakumo:
Könyvelőm mesélte, hogy az egyik ügyfele valami marketinges egyéni vállalkozó nem rakott be pár facebook hirdetést a könyvelésbe, mert úgyis ki volt már maxolva így nem volt értelme. El is felejtkezett róla. Erre jó pár hónap múlva hívja a NAV, hogy valami nem stimmel a könyveléssel, mert az Írországi Facebook lejelentette a NAV-nak a költéseket a NAV meg nem látta az illető könyvelésében. Ezért lett belőle egy kisebb ellenőrzés, szerencsére elő tudták kotorni elektronikusan a számlákat és módosították a bevallást. De rengeteg nyűg volt vele.
Szóval már rég nincs ilyen, hogy megveszek valamit bárki nevére aztán vagy berakom a könyvelésbe vagy nem.
Ahogy írtam én nem értek hozzá, az intercarst se tudom hogyan működik. Csak látom, h a kedvezmények miatt sokan vásárolnak alkatrészt egy céges számlára, sok-sok év óta, és el is dobják rögtön, mert nem tudnak vele mit kezdeni, csak a félár miatt teszik. Magyarul nem adják be a cégük (ott csak alkalmazottak) könyvelésébe. És senkinek sem hiányzott sosem.
Meg ez azért furcsa lenne, mert tényleg akkor ha haragszom az asszonyra pl. , akkor a vállalkozása nevére veszek az ég világon mindent, és jól megvágják....???
Pár éve egyszer vettem munkakesztyűt. Kértem róla számlát a Bt.-re (anyámé) gondoltam jó lesz neki költségnek. (nekem EV-re nem kellett) De a régi rendszer volt még a fejemben, így annak módja és rendje szerint jól el is felejtettem a dolgot és nem adtam oda a számlát anyámnak.
Áfabevalláskor anyámat hívta a könyvelő, hogy hol van ez a számla, mert nem találja leadva, így nem tudja könyvelni. Sorszámot, kesztyűt, mindent látott a rendszerben. Anyám meg csak nézett, hogy milyen kesztyű....
Felhívott engem és nekem még rémlett a dolog, szerencsére megvolt még a számla, leadtuk, rendben volt.
Nem olyan mint régen.
Azt meg, hogy bárki bármikor megteheti, az igaz, de az utcán is beléd rúghatnak, azt mit tehetsz ellene.
De ezért van az a legtöbb helyen, hogy azért ellenőrzik a céges számlázást. Amikor egy nagykernél bejelentkezik egy új partner, akkor igenis bekérnek papírokat és adatokat rendesen. Amikor legutóbb egy irtószer nagykernél jelentkeztünk be, akkor még az atyaúristent is bekérték egy kis túlzással. Onnantól persze ment egyszerűen az egész.
De ha már alkatrész. Bárdinál, amikor veszel valamit cégre, akkor a regisztrált partner megadott telefonszámáról kell egy megerősítő telefon, hogy ő vásárolt és tud róla. Emellett kell ugye a partnerkód, amit meg kell adnod. Unix-nál csak partnerkód meg bejött rendelés, telefonos megerősítés nincs.
Úgy látszik az Intercars meg laza mint a rigalánc, elég az nekik, hogy létező cégre vásárol valaki, (azt adószámból rögtön látják) a többit leszarják. Mindenki máshogy csinálja, de azért már nem ez az általános és nem véletlenül.
De ezt bárki bármikor megteheti, kivédhetetlen. Ennyi erővel akkor bármikor kibaszhatsz símán bárkivel akire haragszol. Szerintem semmi gond nincs abból, ha egy cég vesz valamit, és nem számolja el költségnek. Nagyobb baj az, ha olyat számol el, amit nem is vett meg a valóságban.
De majd a könyvelők megmondják itt a tutit...
Ez azért már nem teljesen igaz, mióta ez az online rendszer van a számlázásban.
Ha egy cég vesz valamit, (kérnek a nevére számlát) akkor ha az eszköz, akkor az mindenképpen megjelenik a rendszerben az adott cég nevén és ha konkrétan nem szerepel a könyvelésben valamilyen formában, akkor már abból is lehet bünti.
(ha nem tárgyi/eszköz, hanem mondjuk szolgáltatás, akkor azzal még mindig könnyebben lehet mozogni, de az is ugyanígy kibukhat, hogy nincsen belevéve a könyvelésbe, pedig a cég nevére ki lett számlázva)
Szóval ha csak konkrétan kinézel egy céget adószámmal és a nevére kéred a számlát, akkor adott esetben egy ellenőrzés során ki is b*szhatsz azzal a céggel, tehát nem mondanám követendő példának.
Régen sima volt, ma már nem az sajna.
De valaha ellenőrzi bármelyik eladó, h te annak a cégnek dolgozol-e? Bemész, előtte keresel a neten egy adószámot meg címet, aztán megveszed annak a nevére, és már a tied is. Annak a cégnek nem lesz benne a könyvelésében, azt kész.....Nálunk sokan veszik a unixos 50 %-os kedvezmény miatt a cég nevére az alkatrészeket, a számlát meg kidobják, mert az nem kell nekik.
De miért kellene cégpapír? Beírják az adószámod, és már meg is van minden adat rólad. Nem?
Én ha cégre vásárolok, mondom az adószámot, és már mondják is a címet, mindent.
Ah, kár, már kezdtem reménykedni, sajnos nekem nincs cég, és annyiszor kéne onnan cucc, de amióta 5-6 éve Szegeden vagy hol a tökömbe megbukott valami unix-os, nem mernek nem létező adatokra számlázni.
Szakik! A gyújtótekercset nem lehet vhogy megpróbálni működésre bírni? Most deglett meg az egyik az F-150-ben, s ugye itthon nem kapható, mi meg mentünk volna vele a hegyekbe havazni..