Ebben számomra az a meglepő hogy ahol a kurdok élnek és "gondok" vannak, a felkapott üdülő területtől Antalyatól 1500, Marmaristól 1800 kilométerre van.
Amivel nincs is semmi gond hogy valaki fél tőle, de tőlünk 300-400 km-re háború dúl, tankokkal, és felkiáltunk hogy Úristen, nem megyünk oda ahol 1500 kilóméterre NINCS háború mert veszélyes.
Könnyen utaztam én a gyerekekkel is. Illetve a barátaim is könnyen utaznak a gyerekeikkel.
A Török-Kurd konfliktus nagyon nem újkeletű és nem Erdogan sajátossága. Már önmaga az a konfliktus annyira bonyolult hogy a "mezei" török emberek sem foglalnak benne állást, mert képtelenség. Az egész lényege röviden annyi hogy a Kurdok évtizedek óta szeretnének független önálló államot, a török kormányzat (függetlenül attól hogy mikor melyik oldal volt hatalmon) meg nagyon nem akarja ezt. Mind ez, mind más olyan távol van a Török riviérától mint ide az ukrán front, ettől jóval közelebb volt a Dél-Szláv háború.
Agyament Erdogan ez nem kérdés, ugyanannyira mint a mi nagy vezírünk, csak neki nagyobb erő összpontosul a kezében, illetve nem egy töketlen gyáva féreg. Mikor meg akarták puccsolni, nem elmenekült hanem oda ment ahol a balhé volt és megmutatkozott hogy na itt vagyok (mondjuk jobb lett volna ha eltűnik)
Görög viszonylatban sincs azért akkora konfliktus, jóval nagyobb volt ugye a Ciprusi területek esetén, ott is lenyugodtak a kedélyek. Annyira azért ő sem hülye hogy egy másik NATO országnak neki menjen, illetve szíria esetén Putyinnal épp szemben álló felek. Igaz bár rosszul linkelted, de rákeresve azért már ez sem mai cikk és ugye azóta sem történt semmi. Az Ukrán-Orosz konfliktusban pedig igen sokszor ők próbáltak közvetíteni, ők intettek nyugalomra, több alkalommal ő beszélt mind2 vezetővel.
Ettől függetlenül őrültekből azért sehol sincs hiány, még itthon sem.
Szóval szerencsére Törökország azon része igen csak távol esik mindezektől, nem véletlen nyaralnak milliók ott minden évben. Ettől sokkal jelentősebb veszély egy Isztambuli földrengés pl.
Azért te kettecskén a feleségeddel könnyedén elutazgathatsz. De JF helyében a néhány éves gyerekeit én sem vinném se törökbe, se az albánokhoz. Erdogan agyament, bármelyik pillanatban háborút robbanthat ki. Állandóak a kurdok miatt a feszültségek, ki tudja, h melyik pillanatban milyen szörnyűség történik.Egyáltalán nem normális, ami ott megy.Már a görögökkel is megint balhézik, és ahogy nő az energiaprobléma, egyre több ilyen balhé lesz.
Nem vagyok agyturkász, de bakker el fog menni melletted az élet! Az aki csak a szar dolgokra koncentrál, annak szar lesz az élete, annyi szép dolog van ami örömet és boldogságot okoz. Érdemes szétnézni a világban, számtalan csodálatos dolog van! Nem lehet élni félelemben és rettegésben,az nem élet. Az sem élet hogy azért melózunk hogy legyen mit enni, megvenni pár olyan dolgot ami addig okoz örömet csak amíg megvettük és már birtokoljuk. Nem ezek a dolgok számítanak! Fostam én is a repüléstől, aztán a kíváncsiságom győzedelmeskedett a félelmem felett és rájöttem hogy teljesen feleslegesen paráztam, ugyanígy sok sztereotípia is hiba volt a részemről. Mikor ezeken túl léptem, kinyílt a világ előttem, rengeteg új dolog jött szembe, rengeteg barátság, öröm kapcsolódik ezekhez. Azt kell mondjam ha ma vagy holnap leteszem a kanalat bármiért,akkor is megvan az hogy igen is ÉLTEM! Nem csak a köüszködésről szólt az életem (persze az is volt bőven) Azt tudom hogy 70 évesen nem szeretnék azzal szembesülni hogy az élet elment mellettem, igazából nem is éltem, csak épp léteztem. Amúgy meg Törökország felé nagyon nem kell érinteni Albániát sem, végig teljesen biztonságos országokon mész keresztül. A törökök sem félterroristák, igen csak kedves, segítőkész, barátságos nép. Náluk még léteznek azok az emberi értékek melyek itt is jellemzőek voltak a 70-es-80-as években, de mára teljesen eltűnt sajnos. Szóval NE FOSSÁ MÁN! Élvezd addig az életed ameddig csak lehetséges! Sajnos 80-90 év is túl rövid ahhoz hogy minden élményt begyűjtsünk, kellően tartalmas életet éljünk. Sokak számára pedig ennek még a töredéke sem adatik meg.
Attól szerencsère nem. A "fèlterrorista" nèpek jobban aggasztanak. Ilyen elgondolásból, pèldául Albániába sem tennèm be a lábam, pedig sokan áradoznak róla, hogy milyen remek.