Az ADVAN NEOVA AD08R ahhoz a gumihoz képest maga volt a csoda 15 fok alatt esőben.
Márpedig nyaranta szokott lenni hirtelen nagy zuhé erős lehűléssel. Tudtam nyilván, hogy ilyenkor nem az igazi a PZ4 Sport, óvatosnak kell lennem, de arra nem számítottam, hogy a körforgalomban 15 km/h-val nem tudok elfordulni, mint a jégen, úgy csúsztam. Ráadásnak az elektronika valahogyan összeszedte az autót, mert nekem közöm sem volt hozzá, így keresztbe megálltam a körforgalomban. Ezután nem tudtam alapjáraton sem elindulni a nem túl erős 1.6 LANCER-el, helyben kiforogtak a kerekek, mint a jégen. Alig tudtam kivánszorogni a körforgóból, azt is össze-vissza csúszkálva. Nekem akkor az ott egy igazi sokk volt, két autót majdnem letaroltam. Az akkor kb. 1.000 km-t futott gumikat következő hét elején cseréltem, Pirelliket eladtam közvetítő segítségével (Én nem vállaltam, mert elfogultan csak rosszat mondtam volna róla).
Rá pár nappal találkoztam egy ismerőssel, ő volt az egyik akit majdnem letaroltam. Ő kérdezte, hogy mi a fasz történt, hogy csúszhattam meg így. Csak azért nem hajtott be elém a körforgóban, mert eléggé esett az eső. Így végig tudta nézni, hogy iszonyat csiga tempóból milyet csúszkáltam, azt mondta döbbenet volt látni kívülről is.
Sport gumit én ott azonnal elengedtem, az összeset, soha többet.
Egy valami még közrejátszhatott, a LANCER-en a megfelelő guminyomás elég magas 2.7 bar, erre van belőve gyárilag a keréknyomás ellenőrző. Pluszban még a Pirellik megvásárlása előtt felhívtam a Pirelli Hungary-t érdeklődtem a megfelelő gumiról, mit is vegyek. Szóba jött a guminyomás és azt mondta a szakértő, hogy arra az autóra 215/45R18 méretben a PZ4 Sport úgy lesz a legjobb, ha 3,0 bar nyomásra van fújva. Így is tettem. Ez is közrejátszhatott szerintem.
Én P Zero Nero-t cseréltem a PS4-gyel (azzal vettem az autót), de hát ugye egy lejárt guminál mindig jobb lesz egy friss, szóval nem tudom hogy amúgy milyen a Pirelli, sosem vettem még újként. A PS4-et nagyon szerettem, meglepően halkan futott és mindenhol jól tapadt, még pályáztam is vele.
Jah nekem most Pirelli P zero van de nem az igazi . Minden N tulaj véleménye ugyan ez, hogy baromira csúszkál. PS4-et vennék sok jó véleményt hallotam róla, bár most hiány van belőle.