Az már a saját fejlesztés eredménye.
A trakesz alapból tologatós, HOG (Hand Of God) kormányzással. A meghajtás motorizálása során került bele a diffi. A kormányzás motorizálására a fülke forgatásának megtartása mellett még nincs kiforrott ötletem, bár sok mindent kipróbáltam. Sok átépítést találni a neten, ahol teljesen "távirányítós" a mozgás, de azok teljesen új konstrukciók. Jellemzően csak a külcsín nagyon hasonló, és legtöbb esetben éppen a forgatható fülke nem működik! Én úgy akarom majd azt is megoldani ahogy a hajtásnál is, hogy maradjon a gyári alap, mert ez így sokkal nagyobb kihívás!
Továbbra is azt mondom, hogy ha szembe jön, ne habozz!
Ja és még egy:
LEGO Only! No LEPIN!
Betojok, h a traktor alatt differenciálmű van.. Van a gyereknek egy ilyen rádióirányítású traktorja, s az is tök olyan, mintha lenne a hátsó, meghajtott tengelyen. Vazz, h erre is gondolnak, pedig ebben a méretben azért nem egy kihagyhatatlan dolog..
Tulajként mondom, hogy felnőtt fejjel szerintem a legjobb választás! (Pedig nálam is van pár dolog raktáron! )
Már az alap funkciók és a kiegészítő rakodó is nagyon rendben van - bár a kormányzás kicsit ruganyos a módváltás pedig akadozós. De a lényeg, hogy rendkívül inspiráló kiegészítők gyártására, illetve tuti alkatrészbánya. Ár-érték-fun-újrahasználhatóság arányban szerintem verhetetlen! A nagy kerekekről és az eddigi legjobb kerékagy konstrukcióról nem is beszélve! Ha látsz egyet jó áron, ne habozz csapj le rá! Megéri!
Ha szabad kicsit promózni, akkor alább az egyedi MOC-jaim a témára: Önjáró Fűrészgép Fa-ültető
Jó traktorozást!
A legkisebb 2 zacskós készleten is számozva vannak a zacskók.
A másik amit mondtak hogy a sárga lego porsche viszont napon kifakul, kb fél év alatt. És nem egyformán, egymás mellett lévő elemek az egyik matt sárga a másik még mindig ugyanolyan mint új korában.
A felsőt láttam már, de az teljesen elvesztette a Lego jellegét, nem is látszik rajta, hogy Lego.
Gondolom le van fújva minden elem.
A képen láthatót én terveztem. Első tervezésem, mondjuk, hogy még csak szárnypróbálgatás.
Azt a bordót meg nem is lehet megismerni, ha nem keresgéltem volna már a neten, és nem tudnám mi ez, akkor fogalmam nem lenne, hogy ez E-type akar lenni. Az amúgy sem a kedvenc típusom.
Ez se rossz, de engem a kamionok jobban érdekelnek. Meg a Jaguar-ok, de abból túl sok Lego nincs. Azt majd egyedileg kell terveznem egyet.
Pl.:
forrás:
A fiam meg inkább a darukat szereti, bár a munkagépeket is bírja.
Mondjuk most mindkettőnknél a Star Wars a sláger.
Nekem ez tetszik, gondolom a gyerek is harapna, rá, csak még kicsi hozzá.. Egy csomó mindent lehet kapcsolgatni benne, még a fülke is elektromosan fordul.
remélem lesz valami nagyobb dobás is majd 2019-ben...
mint múlt évben a chiron...
illetve jó lenne már valamit alkotni star wars ultimate colletion fronton is...
a 75192 magasra tette a lécet...
nem annyira kompex szett mint a 45056...
inkább a 42077 újrahúzott verziója porsche külsővel...
élőben láttam kiállítva a lego shop-ban, nem néz ki rosszul...
de jóval kisebb mint a gt3...
nekem ez a favoritom...
de sajnos ez nem hivatalos készlet...
meg kell építenem ldd-ben...
Szidják? Miért? Az hogy valakinek nem tetszik a stift színe még nem jelenti azt hogy össze lenne csapva a készlet. A LEgo nem csinál ilyet. Biztos nem véletlenül olyanok a színek amilyenek. Nem azért nem fehér mert nem tudnak olyat csinálni Ez biztos. Az meg hogy valakinek nem tetszik pár elem színe, az ízlés kérdése, attól még a termék lehet jó A zacskók csak egy bizonyos méret (darabszám) fölött számozottak.
Biztos ebben is örömödet leled majd, remélem. Igaz hogy kb fele akkora mint a GT3, de fele annyiba is kerül.
Én is ezt néztem ki magamnak, mert most akciós csak 33e ft külföldről, de inkább ez jön helyette:
Szintén akciós. Remélem jó lesz, mert több helyen is szidják, hogy egy elkapkodott gyorsan gyorsan dobjunk piacra valamit termék lett. A zacskók nincsenek megszámozva, a stiftek kékek feketék helyett, van fehér elem ami eddig nem volt de a stifteket nem tudták megcsinálni fehérből.... szóval vegyes örömök elé nézek a hétvégén.
Megkapta a gyerek az első Legoját, 3+ évesen (a Duplo-k után), persze ezzel aludt.. Látok ilyen komolyabb Technics készleteket is a tárgykörben, azok már engem is érdekelnek, ha majd annyi idős lesz.. :-)
Utolsó pár db elem. Ezzel meg van minden. Az Interdictor Cruiser kész van teljesen (vagyis két elemnek meg kell találnom a helyét, mert már nem emlékszem honnan hagytam ki.
A Star Destoryer-hez is meg van minden. Már "csak" be kell fejezni az építést. Most értem a 3. könyv végére. Még hátra van 4. Az utolsóval kezdtem, az a két kutató droid, meg a két Tie vadász volt.
Bitangul néz ki már így is.
Ezúton is köszönöm az ötletet.
Ahhoz képest, hogy azt hittem, csak az elemek összeszedése 1 évig el fog tartani, elég jól haladok. És azért árban is egész jól kijöttem, bár többe került mint gondoltam volna.
Ma megjött a csomag.
Mondjuk hozzá kell tennem, hogy mind a USPS, mind a Magyar Posta ugyanazt az állapotot mutatja még mindig
Szerencsére legalább semmilyen vám, meg egyéb költség nem merült fel.
Nem kimondottan ebay, de talán ide illik leginkább.
Rendeltem USA-ból egy csomagot.
A USPS nyomkövetője szerint:
"Your item departed a transfer airport in FERIHEGY, BUDAPEST, HUNGARY on January 24, 2019 at 2:57 pm. The item is currently in transit to the destination."
A magyar posta nyomkövetője alapján:
Ma írtam a Magyar Postának egy levelet, hogy megérdeklődjem mi van a csomaggal, ezt a választ kaptam:
"Elektronikus nyilvántartásunk szerint a keresett küldemény a Magyar Posta kezelésébe még nem érkezett meg. "
Mi van ezzel a csomaggal? Hol és miként kellene érdeklődnöm, mivel 1,5 hete meg sem mozdult... Tud valaki segíteni?