Különben ezt beszéltük Haverrel is, hogy nagyon kérné a 6. fokozatot, mert 100-as tempónál többször jártam úgy, hogy kivettem, és tettem újra vissza 5.-be mert az érzet megkívánta volna az eggyel feljebb kapcsolást.
Viszont 6000-as fordulatnál is még mindig úgy húz, mintha sose fogyna el az erő.
A 4-es automatánál nem lehetnek hosszabbak, márpedig annak a fokozatai is, épphogy ugyan, de elegendőek a 3.2 V6-hoz.
Az 5-ös manuál ahhoz képest szerintem egyenesen örömautózás lehet.
(pláne a 6-os, de ugye az ritka mint a fehér holló, pedig az a legfaszább)