Ez így nagyon nem igaz. Tudom, ebből már volt itt fórumon vita, de abban én nem voltam benne, csak hallottam, de számomra nem kicsit furcsa, hogy van még ember, aki ezt így gondolja és ilyen határozottan. Ne haragudjon meg senki, de ez kb. akkora baromság mintha kijelentenéd, hogy a téli gumi hülyeség, csak pénzlehúzás a gumigyártók által.
Tanultunk fizikát? Kicsit gondoljunk már bele. Alap esetben a központosító gyűrű nélkül is a kerék (felni) egy vas peremre megy fel és ez viseli központosan mind azt a terhelést ami a kereket éri és ezt "átadja" a futóműnek.
A tőcsavarok feladata nem az, hogy viseljék ezt a terhelést, hanem az, hogy ehhez a ponthoz tartsák, csúnyán fogalmazva.
Ha ezt megvonod (nagyobb közép átmérőjű felnit raksz fel és a közepe nem fekszik fel) akkor az összes (főleg) függőleges irányú terhelést (kátyú odabasz, kocsi súlya, stb-stb.) a tőcsavarokra terheled. Ennek pedig hosszabb távon az lesz az eredménye, hogy szépen sorban cserélheted őket, mert NEM erre vannak kitalálva.
Nem tudom ebben mi a furcsa vagy mit nehéz ezen megérteni. És én kérek elnézést, de egyúttal le is szarom, ha valakinek nem tetszik az igazság.