Jaj! Bocs! Én hülye rosszra kattintottam és nem tudom hogy kell visszacsinálni. Rég fórumoztam már. Lájkot akartam. Elnézést!
Köszönöm, hogy megírtad. Sajnos, a hátsó íveket nem én javítottam és aki előttem cserélte az ívet, az a boltban vásárolt sárvédő ívet teljes szélességében bele hegesztette. Ráadásul mikor mi csináltuk, csak annyit tudtunk már csinálni vele, hogy ki drótkorongoztuk, ahogy lehetett. De ugye a két lemez közé nem lehet bedrótkorongozni. Évek során kijöhetett a rozsda alóla. Sárvédő ívet minél keskenyebb sávban kell cserélni. Ha újra kell javítani, akkor lehet továbbmenni mondjuk 2-3cm-t. Mindegy már. 22 éves volt szegény, mikor eladtam. Ha még bárhogy is él, az is csoda. Néztem egyébként, 2020-ban még volt műszakin. Ez azért reményteli. De sajnos minden kocsinak eljön az a kor, amikor már nem igen lehet menteni, csak próbálni kitolni a halálának az időpontját. Én világ életemben ilyen kocsikkal jártam. Lehet hogy ez így is marad már. Most is 15 éves 7-gen Accordom van. Minden jót kívánok nektek. Közbe felnézek ide. Bocs a dislájkért! Nem akartam.
Hali! Pár éve még láttam, hogy árulják. Ajánlottam is egy ismerősömnek ,mert tudtam az autó történetét kb. Viszonylag még összeszedett állapotban volt, viszont az egyik hátsó sárvédőnél már erősen hólyagosodott, lyukas is volt. Talán még a hátsódob amit cseréltek rajta, 600 körül volt az irányár. Ismerősöm meg is nézte ,de nem nyerte el a tetszését. Azt mondta az alját illetve a taposókat sem érezte biztosnak, valami fura volt rajta. Az lett a vége hogy nem vette meg, hanem helyette egy olyat amiben felújított motor volt, felújítva sok mással egyetemben, de fényezésre váró kasznival, itt ott javítanivalóval. Azt 500 ezerért vette ha jól tudom ,hajtotta hibamentesen több mint egy évet, aztán eladta. Szóval a lényeg ,hogy szerintem már nem lehetett olyan patika állapotban ,ha egy ilyet vett inkább helyette, de ahogy néztem képek alapján talán még vigyázhattak is rá, csak nem garázsban állhatott. Persze ezek feltételezések. Egyébként jól emlékszem egy kereskedésbe kerülhetett.