jól kerestünk, gyerek nincs, kutya volt.
évek óta utazunk, dolgoztunk három vagy négy hónapot és utaztunk két hetet. elhatároztuk, hogy kilepünk a komfortzónánkból és azt csináljuk amit szeretünk, az élet rövid. nem tudjuk meddig tart ez az utazás, lehet még egy hónap vagy fél év addig utazunk ameddig élvezzük. természetesen nem volt könnyű meghozni ezt a döntést és hosszú ideig utazni rengeteg tervezés, kihívás.
azóta sem bántuk meg, olyan helyekre eljutottunk amikről csak álmodoztunk ( pl Kabul, Herat, Bamyan, Mazari Sharif, Hunza, Chitral, Kuala Lumpur, George Town, Szingapúr, Jakarta, Bali, Borobudur, Prambanan, Bromo, Ijen, Palawan, Boracay ) és még nincs vége, pl pénteken irány Manila majd pár nap múlva Szöul.
Nyilván semmi közöm hozzá, meg nem feltétlen publikus, de mégis milyen állással hagytatok fel ezért az életstílusért? Illetve gondolom se kutya, se macska, se gyerek, hogy 1-1 hátizsákkal meginduljatok a végtelenbe és tovább.
Meg ami legjobban érdekel, hogy mi késztetett arra, hogy ezt meglépjétek? Kapuzárási pánik? Besokalltatok a mindennapi robotolásba? Esetleg egy tragédia, ami felnyitotta a szemeteket, hogy egyszer élünk? Mert ez azért túlnyúlik azon, hogy szerettek utazni. Ez konkrétan egy totális életstílus váltás.
